Veretlenek csatája

2011.10.28, 13:15 Kosárlabda


A Sopront és a Falco KC-t követően újabb veretlen együttes kerül az Atomerőmű SE útjába a 2011-2012-es bajnokság következő fordulójában. Völgyi Péter csapata október 29.-én szombaton 19 órakor a Gesztenyés úti sportcsarnokban a Kecskeméti KSE gárdájával néz farkasszemet. A mostani látogatóknál évek óta az a Sztojan Ivkovics a szakvezető, aki mindig kitalál valamit, és mindig forr körülötte a levegő. Éppen ezért a mostani ASE- KKSE összecsapás sem sorolható a „sétagalopp” kategóriába, de hazai pályán mindenképp a piros kék gárda számít esélyesebbnek. A Hírős városiak keretéből kiemelendő a Wittmann, Bencze, Kelley, Dénes tengely, de Csorvási és Vukadinov is igen jó kosaras. A piros fehér egylet sorrendben a Nyíregyháza, a Pécs és a Zalaegerszeg ellen diadalmaskodott, míg az Atomosok a Szeged, a Sopron és a Falco KC ellen tették ugyanezt. Hír az Atomerőmű SE háza tájáról, hogy egyelőre nem érkezett újabb külföldi a sérült Nailon helyére, így Völgyi edző továbbra is két légióssal várja soron következő ellenfelét. A négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes csapatában azonban olyan kiválóságok pattogtatnak, mint a pont- és IBM lista második helyezettje Williams, a dobásblokkolók bronzérmese Morgen Ferdinánd, a rutinos kapitány Kámán Tamás, a védekezésben és támadásban egyaránt kiváló Wilson, a palánkok alatt brusztoló Tóth Ádám valamint triplavonalon kívülről és betöréseiről híres Vojvoda, továbbá a padról beszállva értékes pontokkal segítő Kovács Ákos és Körtélyesi. Az Atomerőmű SE- Kecskeméti KSE párharc igazi csemegének számít a negyedik játéknapon, kár lenne kihagyni. A ritmust és a szólamokat továbbra is az Atomic Boys garantálja. Gyerünk fiúk, HAJRÁ ASE!!!

 

 

korábban egymás ellen:

2011.01.15.

 

Atomerőmű SE - Kecskeméti KSE
77-68
(19-18, 16-11, 17-14, 25-25)

ASE Sportcsarnok, 1200 néző, Vezette: Cziffra Cs., Török R., Frányó P.

 

Atomerőmű SE: Kovács Á. 5, Pavlík 2, Hodges 13/3, KÖRTÉLYESI 16/6, Sales 12. Cs: WINTERS 16/9, Farkas A., MORGEN 13/6, Tóth P., Horti. Edző: Horváth Imre

 

Kecskeméti KSE: LAGRANGE 23/6, Wittmann 9/9, SIRISCEVIC 19/9, Cseh 2, Bencze 5. Cs: Csorvási 7, Orsulic 2, Dénes, Lakatos, Csabay 1. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics

 

A Kecskeméti KSE kerete:

 

8   Csorvási Milán (HUN)                 1988. 04. 23. 208 cm5

11 Szabó Tibor (HUN)                    1986. 06. 05. 212 cm5

12 Bencze Zoltán (HUN)                 1981. 07. 14. 214 cm5

13 Mészáros Máté (HUN)                 1992. 06. 17. 189 cm2-3

14 Dénes Gábor (HUN)                    1982. 02. 10. 198 cm 2-3

15 Hegedűs Gergely (HUN)             1983. 10. 20. 198 cm3-4

16 Pongó Martin (HUN)                   1992. 03. 19. 180 cm1

17 Wittmann Krisztián (HUN)          1985. 05. 22. 184 cm1-2

-   Thomas Kelley (USA)                   1977. 09. 23. 188 cm1

-   Ivan Vukadinov (SRB)                 1981. 10. 21.193 cm2-3

-   Goran Radonjics (SRB/FRA)         1981. 07. 12. 200 cm3

 

Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics

 

a 4. forduló párosítása:

 

Falco – Albacomp      10.27. 18:30

NYKK – Kaposvár    10.29. 18:00

ASE – Kecskemét      10.29. 19:00

ZTE KK – Körmend  10.29. 19:00

Sopron – Debrecen     10.30. 18:00

PVSK – Jászberény    10.30. 18:00

Szedeák – Szolnok     10.30. 18:30


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%