Véget ért az alapszakasz

2016.04.11, 21:55 Kosárlabda
Miután a csapatok bepótolták elmaradt mérkőzéseiket, véget ért az alapszakasz, de sok pihenőre nincs lehetőség, hiszen hamarosan indul a rájátszás.  

 

Street Boys – Nyenyekek 37-67

 

A Street Boys csak a félidőig tudta tartani a lépést a Nyenyekekkel, de a fordulás után fokozatosan elhúztak a vendégek, és végül nagyarányú győzelmet arattak.

 


 

ASE Kadett – Nyenyekek 56-64

 

Előző heti győzelmükkel a Nyenyekek elérték, hogy ezen a találkozón a 6. helyért küzdhessenek.

Ennek megfelelően, nagy lendülettel vetették magukat a csatába, de a félidőig nem tudtak nagyobb előnyt kiharcolni, mert az ASE-s fiatalok is pontosan céloztak, így végig szorosan alakult az eredmény.

A fordulás azonban változást hozott. A másik palánk már nem feküdt a Kadetteknek, míg a Nyenyekek továbbra is ellenálhatatlanul kosárlabdáztak, és hamar 10 pont fölé nőtt a különbség, sőt a negyedik negyed elején egészen 18 pontig kúszott a két csapat közti differencia. Innentől pedig már nem volt visszaút a fiataloknak, a Nyenyekek rutinosan tartotta az eredményt, és győzelmével a 6. helyen zárt az alapszakaszban.

 


 

Ultra Violák – Vak Baglyok 45-34

 

Az idei szezonban igencsak bugdácsoló Vak Baglyok ezen a mérkőzésen sem kezdett jól. 10 perc után 9 pontos, majd a félidőre 12 pontos hátrányba kerültek, sőt a fordulás után egy Ultra Violák triplával 15 ponttal a mérkőzés legnagyobb különbsége is kialakult. Ekkor azonban valami megváltozott a mérkőzésben, a Baglyok nagy hajrába kezdtek és egyre csökkentették a különbséget, majd a záró negyed derekán 33-33-nál utolérték ellenfelüket. A nagy feltámadás azonban teljesen felőrölte a Vak Baglyok energiáit, akik ezután megakadtak. Mivel a hátralévő percekben az Ultrák is feltámadtak, 12-1-es etapukkal el is döntötték a két pont sorsát.

 

 

Vak Baglyok – Alibi KC 39-56

 

Mindkét csapat számára tét nélküli volt az alapszakasz záró mérkőzése, maximum csak az lehetett kérdés, hogy utolsó meccsén sikerül-e nyernie a Vak Baglyoknak, hogy ne zárják nyeretlenül az alapszakaszt. Az Alibi azonban igazolta, hogy miért is áll a tabella második helyén. Az első perctől vezetve, könnyed győzelmet aratott.

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%