Változatlan az élmezőny

2014.12.05, 13:22 Kosárlabda
Szoros és sima mérkőzések váltották egymást a héten. Az Old Boys és a Zóna-kosár nagy csata után örülhetett, míg a Judo és a City könnyed győzelmet arattak, így az első 3 helyen változatlan az állás.  

 

Old Boys – Alibi KC 44-42

 

Izgalmas összecsapással indult a játékhét, az Old Boys fogadta az Alibit.

Nem tétlenkedtek a csapatok, már az első pillanattól nagy csata kezdődött. Ekkor az Alibi irányította a mérkőzést, rendre pár ponttal előrébb tartottak ellenfelüknél, de nagyobb előnyt nem sikerült kiharcolniuk. A második játékrészben azonban ez is megváltozott, hiszen gyorsan 7 pontosra nőtt a különbség. Ekkor kapcsolt az Old Boys is, és egy 9-0-s rohammal, máris a „hazaiaknál” volt az előny, ám ez csak a pillanatnyi siker volt, hiszen a félidő hajrája újra vendégoldalon sikerült jobban.

A fordulás után tovább élesedett a küzdelem. 3 pontnál nagyobb különbség nem is alakult ki, de ebben az időszakban is az Alibi felé billent a mérleg nyelve, sőt. Az utolsó negyedben még egy picit rátettek a zöld mezesek és 42-36-nál úgy tűnt megnyerhetik a meccset. Ekkor azonban az Old Boys is megmutatta mit tud. Egy utolsó nagy hajrával felzárkóztak és mivel már pontot sem engedtek ellenfelüknek, végül 2 ponttal meg is nyerték a mérkőzést.

 


 

Vak Baglyok – Judoplasztika 38-59

 

A listavezetőnek nem okozott gondot a sereghajtó legyőzése. Már az első negyedben 11 pontos előnyt harcoltak ki, majd minden negyedet megnyerve, magabiztosan őrizték meg veretlenségüket.

 


 

Nyenyekek – Zóna-kosár 54-56

 

A Zóna-kosár pillanataival indult a mérkőzés. 8-0-val kezdtek, majd a folytatásban is magabiztosan játszva, 10 perc után már 14 ponttal tartottak előrébb riválisuknál. A második negyedben már a Nyenyekek is ébredeztek, és hosszú hajrába kezdtek, hogy ledolgozzák hátrányukat. Nagy csata kezdődött, a Zónások irányították a mérkőzést, ám a „hazaiak” szépen lassan közelebb kerültek ellenfelükhöz, és a mérkőzés utolsó pillanataira egészen 1 pontig sikerült zárkózniuk. Azonban a döntő pontot nem sikerült bedobniuk, így a végig vezető Zóna-kosár megérdemelt győzelmet aratott.

 


 

Ultra Violák – Puszta 5 City 34-67

 

A hét záró mérkőzése nem hozott meglepetést. A City végig magabiztosan játszva, minden negyedet fölényesen megnyerve győzte le az Ultra Violákat.

 

Ezen a héten a Face Kings – Street Boys mérkőzés maradt el, melyet a felek későbbi időpontban játszanak le.

A mérkőzések statisztikáját megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program menüpont alatt!

 

Tabella:

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%