Utolsó hazai mérkőzés az EuroChallengben

2013.12.09, 15:59 Kosárlabda



Az EuroChallenge Kupa B csoportjának utolsó hazai mérkőzésére készül az Atomerőmű SE, a következő ellenfél a török Gaziantep lesz. A vizitáló társaság az EC Kupában négy forduló után 3-1-es mérleggel áll, és vezeti a négyest.

Aziz Bekir edző tanítványai legutóbb az orosz Krasnye Kryliát verték hazai pályán 71:63-ra. Hazája bajnokságában már korántsem ilyen fényes a vendégek mutatója, 9 mérkőzés után mindössze 2 győzelemmel a 16 csapat közül a 14. helyen szerénykednek. A kék fehérek az Atomosok ellen a törökországi mérkőzésen 75:63-ra diadalmaskodtak, Akpinar, Stevic és Burrell hathatós közreműködésének köszönhetően. A novemberi találkozón sokáig komoly győzelmi reményei voltak a paksiaknak, ám hiába szerzett a Dzunic gárda 22 támadólepattanót és összességében 10-zel többet riválisánál, elbukta a meccset.

A piros kékek keddi ellenfelükkel ellentétben győzelemmel hangoltak az összecsapásra, az ASE Jászberényben pattogtatott sikeresen. A Gesztenyés úti összecsapáson Szabó Zsolt sérülés miatt nem lehet a pályán társaival, a többiek harcra készek. Az Atomerőmű SE- Royal Hali Gaziantep mérkőzés december 10-én kedden 18 órakor kezdődik.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%