Utánpótlás: U18/A országos döntő

2023.06.03, 20:35 Kosárlabda
Jan Pavlík beszámolója

"Az U18/A csapatunk az országos "A" döntőben szerepelt, már a részvétel jó eredménynek számított, de természetesen az utolsó tornán is jól akartunk szerepelni. A sikeres selejtező után az országos döntőben a DEAC csapata volt az első ellenfelünk, emellett a Kecskeméti Akadémiával és a Vasas Akadémiával is játszottunk. A szezon során voltak olyan játékosaink is, akik négy bajnokságban is szerepeltek, összesen 90 mérkőzésen léptek pályára és tény, hogy ez nagy valószínűséggel hozzájárult a mentális és fizikális állapotukhoz, mert 16-17 évesen nem egyszerű ezt kezelni. Az egész tornán nem voltunk képesek nyugodtan játszani, sok idegeskedés volt benne és ebből adódóan sok pontatlanság a támadásban és védekezésben is. Az erősebb és jobb szerkezettel rendelkező csapatok ellen így sajnos nem tudtunk meglepetést okozni és a nyolcadik helyen zártuk az idei bajnokságot. A döntőben a legjobb játékosunk Kupai László volt.

DEAC U18 - Atomerőmű SE U18/A: 89 - 61

(16-17, 33-18, 22-12, 18-14)

Kupai 16/9, Kékesi 11/3, Gulyás 8/6, Géringer 7/3, Pavlík 7, Imre 7/3, Inalegwu 5, Arató, Békési, Barcza, Somodi

Az első negyedben még partiban voltunk a Debrecennel, de a második negyedtől nem voltunk képesek tartani a tempót az ellenféllel. A DEAC csapata nagyon jól védekezett, nehéz dobásaik voltak, amiket nehéz volt bedobni és a hibáink után sok gyorsindítást engedtünk az ellenfelünknek.

Kecskeméti KA - Atomerőmű SE U18/A: 91 - 62

(29-15, 23-19, 12-15, 27-13)

Géringer 24/6, Kupai 15/3, Kékesi 11, Pavlík 4, Arató 4, Imre 2, Inalegwu 2, Gulyás, Békési, Barcza, Somodi

A játék minden részében le voltunk maradva, nem találtuk a választ a Kecskemét jó és fizikális játékára. Ami nagyon nem tetszett ezen a mérkőzésen, az hogy nem hagytunk a pályán mindent, nem vittük a pályára a szívünket, így nem egyszerű bárki ellen is nyerni. Megint több játékos idegesen játszott, többet foglalkozott a játékvezetéssel és ezek a negatív energiák befolyásolták a játékunkat.

Vasas Akadémia - Atomerőmű SE U18/A: 72 - 71

(13-23, 23-8, 18-19, 18-21)

Kupai 25/9, Imre 13, Géringer 12, Kékesi 5, Inalegwu 6, Arató 5/3, Gulyás 3, Pavlík, Békési, Barcza, Somodi

Sajnos már az első negyedben elveszítettünk két játékost, nem volt egyszerű a fizikálisan játszó Vasas ellen harcolni a szokásosnál rövidebb rotációval, de le a kalappal a fiúk előtt, hogy végig partiban voltak a pestiekkel. A végén 3 ponttal is vezettünk, de sajnos a két eladott labdánk után az ellenfél mind a négy büntetőt bedobta és megfordította a mérkőzést. Ezen a mérkőzésen végre harcoltunk, ahogyan szoktunk, büszke vagyok fiúkra, hogy két elveszített mérkőzés után képesek voltak felállni.

Ahogy már említettem, rengeteg mérkőzést játszottak a fiúk ebben a szezonban, ez a mennyiség már nem egészséges és akár fizikálisan, akár mentálisan nehéz kezelni, hogy négy fronton is kell teljesíteni. Véleményem szerint a maximumot hoztuk ki a szezonból, a döntőben falba ütköztünk, de ennek ellenére büszke vagyok a fiúkra és köszönöm nekik az egész szezont.

Minden mesének egyszer vége van, nem mindenki fog Pakson maradni jövőre, kívánom minden játékosnak az egészséges és minél jobb pályafutást! Az ASE és Paks büszke lehet rájuk, mert több szezonon keresztül minden megtettek, hogy a legjobb csapatok ellen tudjanak harcolni és az ASE-hoz való elkötelezettségük is példás volt mindig, bármikor, bármit képesek voltak a klubért tenni!

Hajrá ASE!"

-Pavlík Jan, edző

Képek: https://drive.google.com/drive/folders/1vr-B7Hf8lK1ihroHbx3IwU5gTIT5X39t?fbclid=IwAR2FZPuO_gpzbRWoPDdAsnCwyyGblIAZUS6pJcU_K5RtVuqd1NMCD_omsbU


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%