Újabb két fordulót játszottak a Városi Bajnokságban

2015.03.03, 08:23 Kosárlabda
      A Face Kings újabb két győzelmével egyre közelebb került az alapszakasz megnyeréséhez, míg az eddig második helyen álló Judoplasztika kétszer is botlott, és már csak az 5. helyen áll.  

 

Judoplasztika – Zóna-kosár 39-53

 

Az első percek óvatosabb játéka után a Zóna-kosár egy 10-0-s etappal állva hagyta ellenfelét és 9 ponttal megnyerte az első 10 percet. A folytatásban ugyan ismét kiegyenlítettebb lett a játék, de az állás így sem változott a félidő végére. A térfélcsere után ugyan sikerült a Judoplasztikának 2 pontra is felzárkózni, de közelebb már nem sikerült kerülniük. A Zónások  az utolsó játékrészben felőrölték ellenfelüket, és magabiztosan nyertek.

 


 

Street Boys – Nyenyekek 62-64

 

A Nyenyekek kapták el előbb a fonalat és 16-4-re sikerült elhúzniuk, és ebből az előnyből 8 meg is maradt a negyed végére. A folytatásban próbált kapaszkodni a Street Boys, és sikerült is közelebb kerülnie ellenfeléhez, de a félidőre mégis csak 1 pontot sikerült ledolgoznia.

A fordulás után még jobban kiélesedett a csata, felváltva szereztek pontot a felek, majd 40-50 után a Boysnak sikerült részsikert elérnie, 46-50-re alakítva így az állást. A záró etapban még jobban belehúztak a Street játékosai, és hamarosan át is vették a vezetést, ám erre is volt válasza a Nyenyekeknek, akiknek sikerült visszavenni az irányítást. Bár az utolsó percek izgalmasra sikerültek, a Street Boys már nem tudott még egyszer fordítani, a Nyenyekek pedig behúzták újabb győzelmüket.

 


 

 

Ultra Violák – Face Kings 32-71

 

2-18-al indult a mérkőzés, és az első negyed után sem állt le a Face Kings. A folytatásban is brillíroztak a Kings-es játékosok, akik a nagyszünetre már majd 40 ponttal tartottak előrébb. A második félidő innentől fogva csak formaság volt, amiben az Ultrák összeszedték magukat és legalább sikerült elkerülniük a még súlyosabb vereséget.

 


 

Old Boys – Judoplasztika 58-36

 

A Judoplasztika nem tudta felvenni a versenyt az Old Boys-al, akik már az első negyedben 10 pont fölé növelték előnyüket. A folytatásban sem változott a játék képe, az Old Boys fokozatosan növelte az előnyét és végül minden negyedet megnyerve magabiztosan nyert.

 


 

Face Kings – Alibi KC 61-54

 

Bár a két csapat tabellán elfoglalt helye nem ezt mutatta az együttesek ereje mégis nagy csatát ígért, és nem is kellett csalódnunk.

A Face kapta el előbb a fonalat, és sikerült is kisebb előnyt kiharcolniuk az első 10 perc végére (17-10). A folytatásban azonban rákapcsolt az Alibi is, akik előbb egyenlítettek, majd átvették az irányítást és a vezetést, amit a félidő végéig meg is tartottak (29-31).

A folytatás még inkább az Alibi szája íze szerint alakult, még tovább sikerült növelni az előnyt, ám a negyed derekán a Face Kings is rákapcsolt. Szívós küzdelemben sikerült is felzárkózniuk, majd az utolsó etapra fordulva már ők tartottak előrébb, igaz minimális előnnyel (44-43).

A záró játékrészben újabb energiákat mozgósított a Kings, és bár mindent megtett az Alibi is, fordítani már nem tudtak még egyszer. Győzelmével a Face Kings fontos lépést tett az alapszakasz elsőség felé.

 


 

Nyenyekek – Ultra Violák 56-39

 

Az első percek szorosan alakultak, de ahogy az várható volt a negyed végére már biztosan vezettek a Nyenyekek, ám a folytatás már nem volt ilyen egyszerű. A második negyed az Ultrák perceit hozták, akik váratlanul ponterős játékukkal a félidő végére át is vették a vezetést, de ez csak pillanatnyi siker lett. A második félidőben újra átvették az irányítást a Nyenyekek, akik innentől már nem adtak több esélyt ellenfelüknek, és végül magabiztos győzelmet arattak.

 


 

Puszta 5 City – Vak Baglyok 60-45

 

Az eddig nyeretlen Baglyok kezdték jobban a mérkőzést. Meglepetésre (na meg szívós játékuknak köszönhetően) hamar vezetést szereztek és meg is nyerték az első negyedet. A folytatásban ugyan már elkezdett éledezni a City, ám a vendégek továbbra sem hagyták magukat, így 4 pontos előnnyel várhatták a második félidőt.

A csoda pedig folytatódott! Bár a City egyre nagyobb erőket mozgósított, a Vak Baglyok egészen a harmadik negyed hajrájáig kitartottak. Az utolsó pillanatokban azonban két triplával a Puszta 5 City vette át a vezetést, és innen már nem volt visszaút. A Baglyok játéka teljesen összeomlott, míg a hazaiak már nem hibáztak és megnyerték a mérkőzést.

 


 

Zóna-kosár – Street Boys 52-44

 

Beragadt a rajtnál a Street Boys, míg 5 pontot sikerült dobniuk, addig a Zóna-kosár sorra szerezte a kosarakat. 10 perc alatt 13-5, majd a második negyed közepére 23-5 lett az állás, és ugyan kezdtek játékba lendülni a vendégek is, a félidő végére nem változott különösebben az eredmény (28-13).

A fordulásban is úgy tűnt nem lesz változás, hiszen két gyors kosárral a Zónások alakították ki az eddigi legnagyobb különbséget, 19 pontot. Ekkor azonban belelendült a Street Boys és egy 14-3-as rohammal elkezdte a felzárkózást, amit a záró játékrészben is folytatni tudott. A vendégeknek egészen 41-40-ig sikerült megközelíteniük ellenfelüket, de a Zóna-kosárnak sikerült még egy utolsó rohamot vezetnie. A Street Boys ezt már nem bírta erővel, így a Zóna-kosár nagy csatában, megérdemelt győzelmet aratott.

 

A mérkőzések statisztikáját megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program menüpont alatt!

 

Tabella: