Újabb Judo győzelem

2013.03.04, 16:31 Kosárlabda


 

Old Boys – Face Kings
62-57

 

A Kings pontjaival kezdődött a mérkőzés, azonban az Old Boys is hamar játékba lendült, és fordított az álláson. Innentől már a „hazaiak” irányították a meccset, de a Face sem akart lemaradni, így igazi ki-ki meccs alakult ki. A szoros küzdelem majd 3 negyeden keresztül tartott, egészen 41-40-ig. A 3. etap vége viszont az Old Boys-é lett, akik ekkor 7-0-s rohamot produkáltak, majd a 4. játékrész elején két – megválaszolatlanul hagyott –, Gulyás triplával el is döntötték az összecsapást, így a Face Kings sem tudta megállítani a listavezetőt.


 

Alibi KC – Judoplasztika
42-54

 

Rangadónak indult az összecsapás, az 5 emberrel felálló Judoplasztika azonban hamar eldöntötte a mérkőzést. Már az első negyedben 10 pont fölé nőtt a Judo előnye, és a különbség a folytatásban is folyamatosan nőtt. Bár az Alibinek a záró játékrészben egy 11-0-s etappal sikerült közelebb jutnia, de a Judoplasztikának erre is volt válasza, így magabiztosan nyertek.


 

Ultra Violák – Space Jam
41-50

 

A Space Jam volt a találkozó esélyese, és az első pár perc döcögősebb játéka után, a negyed végére már 10 pontos előnyt halmozott fel. A folytatásban ugyan kiegyenlítettebbé vált a játék, azonban a 10 pont körüli különbséget megtartották a Jam-es fiúk, és magabiztosan hozták a kötelező győzelmet.

 


 

 

Ankle City – Vak Baglyok
57-47

 

A játékhét záró mérkőzése sem hozott meglepetést. Az Ankle City az első negyedben megszerzett 9 pontos vezetését, a folytatásban tovább tudta növelni, és ugyan az utolsó negyedet elvesztették, mégis összességében sima sikert arattak.


 

A hét legponterősebb játékosa Gulyás Róbert (26/15) lett.

 

A mérkőzések statisztikáit megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program címen!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%