Újabb 4 pont a tarsolyban

2011.10.18, 09:39 Kosárlabda
Megérdemelten szereztünk négy pontot

Az előjelek a hétvégi fordulóra nem voltak túlzottan biztatóak, mert Pap Márk térde egyelőre fáj így edzeni sem tud, Sterczer Petinek is ki kellett derékproblémák miatt a hagynia a hét egy részét, ill. iskolai tanulmányi versenyek miatt a héten sok volt a hiányzó és csapatmunkát alig tudtunk végezni. A második fordulót Pécsen rendezték, ahol az első mérkőzést a csak 97-es születésű PVSK-PVSE „B” csapata ellen vívtuk. Az első félidő kiegyenlített volt és csak nyomokban emlékeztettünk csapatra, mert a megbeszéltek és gyakoroltak ellenére egyéni megoldásokat erőltetgettünk általában kevés sikerrel. Sok technikai hiba és kevés céltudatos labda nélküli mozgás jellemezte a játékunkat. A védekezésünk sem ütötte meg azt a szintet, ami elvárható lett volna, így a szimpatikus jól küzdő ellenfelünk lelkes, helyenként jó játékkal gyakorlatilag simán partiban volt velünk. Aztán a harmadik negyedben kiütközött a fizikai különbség, de a játékminőség nálunk nem sokat javult. Persze amikor megcsináltuk azt, amit kellett, akkor mindig működtek a dolgok és szép kosarakat szereztünk, de arra a kérdésre, hogy akkor ezt miért nem tesszük folyamatosan senki nem tudott elfogadható választ adni. A mérkőzésen három alapemberünk nélkül játszottunk (Pap, Antóni, Sterczer), hogy több játékosnak is tudjunk lehetőséget biztosítani, hogy bebizonyítsa, lehet rá számítani és több időt tölthessen a pályán, sajnos ezzel a lehetőséggel most is kevesen éltek. Bár magabiztosan nyertünk helyenként voltam csak elégedett a látottakkal. ( Gombos Ádám, Szappanos Tomi játéka és Miholics Bence második félidei produkciója emelhető ki.)

 

 

Atomerőmű SE – PVSK-PVSE „B”
89 : 48
( 19:16, 21:15, 24:5, 25:12)
ASE: Miholics 18, Szappanos 10, Fazekas 10, Meixner 4, Villányi 2,

Cs.: Gombos 13, Veisz 9, Bacs 8, Szemes 7, Pulya 4, Molnár 4,

 

 

A második mérkőzésen ismét a dombóvári csapat volt az ellenfelünk , aki nagyiramú küzdelmes mérkőzésen jó játékkal legyőzte a PVSK-PVSE „A” csapatát 98:63 –ra.
Tudtuk sokat kivett ellenfelünkből az első mérkőzése, de mi sem voltunk csúcson és kulcskérdés volt, hogy hogyan tartjuk kordában az ellenfél remek irányító játékosát, Kollár Zsombort, aki 36 pontot szerzett a Pécs ellen és számtalan asziszt átadást adott.
Szerencsére felnőttünk a feladathoz és az egy kicsit pilledt ellenfelet már az első negyedben  ( 31:8) ill. az első félidőben megfogtuk (52:18) agresszív jó védekezéssel. (Zsombor 4 pont) Nem csak jól védekeztünk, de kimondottan jól támadtunk is emberfogás ellen és zóna ellen is. Sokat nyomott a latban Antóni Csaszi remek erőteljes játéka (26 pont, 10 lepattanó,4 szerzett labda ), de mindenki dicséretet érdemel, aki csak pályán volt , ebben a szakaszban.
Nyomasztó fölényünk a 26. percig, tartott (64:28) amikor cseréltünk,  és egy kicsit gyengébb  ötösünk volt a pályán. Sajnos ebben a periódusban 0:14 –t értünk el és ellenfelünket sikerült lendületbe hozni és feléleszteni (23:12-re nyerték a negyedet). Az utolsó 10 perc elején tovább csökkent a különbség (47:66), de némileg rendeztük a sorokat és a negyed egyenlő lett. Sajnos nem tudtuk az első félidő remeklését megismételni és a mérkőzés átment egy kicsit túlzottan is kemény és durva játékba, amiben a 35. percben egy az átlagosnál is keményebb belemenésben megsérült Antóni Csanád és már nem is tudott visszaállni. (34 ponttal, 13 védő, 4 támadó lepattanóval és 7 szerzett, 4 eladott labdával zárt) Ellenfelünk további rohamait visszaverve magabiztosan nyertünk, bár figyelmeztető a második félidei 32:43, de összességében megérdemelten szereztünk a csoportelsőséggel újabb 4 pontot.

 

 

 

Atomerőmű SE – Dombóvári KS
84:61
(31:8,21:10,12:23,20:20)

 

ASE : Antóni 34/3, Sterczer 13/3, Villányi 9/3, Fazekas 6 (+10 lepattanó !) Szappanos -,

Cs.: Meixner 6, Gombos 6, Miholics 6, Szemes 2, Veisz 2, Pulya -, Bacs -,

 

Edző: Nagy Gábor


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%