Új év, új remények!?

2010.01.10, 15:29 Kosárlabda
Nem kezdte jól a 2010-es esztendőt az Atomerőmű SE. Az Uniqa Magyar Bajnokság 13. játéknapján az ASE a PVSK Pannonpower együttesét fogadta.

A baranyai egylet az elmúlt hetekben alaposan kicserélődött, több új játékos érkezett, sőt december elején edzőváltás történt a pécsi gárdánál. Az Atom is igazolt a „téli szünetben”, visszatért a piros kékekhez Panta István. A bajnokság második és tizenegyedik csatája szoros, izgalmas, de nem túl látványos játékot hozott. Az első negyedben remekül kezdett a házigazda, Horváth Ákos és Clark pontjainak köszönhetően az ASE tartott előrébb. 18:12-re nyerte a nyitó szakaszt a vendéglátó. A második 10 percben aztán rendezte sorait a Pécs, és fokozatosan csökkentette hátrányát. A felek elsősorban a védekezésre koncentráltak, nem esett sok kosár. A negyed derekán előbb utolérte, majd megfordította az állást a fekete sereg. Ames gyűjtögette ekkor a pontokat a túloldalon, míg a paksiaknál Horváth és Clark mellé senki sem tudott felnőni. A nagyszünetben 26:23-ra a Pannonpower vezetett. A fordulást követően sem változott sokat a játék képe. Az ASE görcsösen, erőlködve játszott, a Pécs tartotta pár pontos előnyét. Rengeteg hiba jellemezte ekkor az összecsapást, egyik tréner sem lehetett elégedett a látottakkal. Feltűnő volt azonban, hogy a paksi nehéztüzérek gyakran még dobóhelyzetet sem tudtak kialakítani. A záró szakasz előtt 35:41-et mutatott az eredményjelző tábla. Melyben elszántan küzdött az Atom, és Martin zsákolásával visszavette a vezetést. Kiss Zsolt is jókor dobott triplát, így a hajrára megnyugtatónak tűnő előnyt szorgoskodott össze Dzunics Branislav együttese. Egy fordulat azonban még maradt a hátralévő időben, a Pécs - Helbich révén - újítani tudott. A piros kékek ekkor még büntetőkből sem tudtak a gyűrűbe találni, mely megbosszulta magát. A hatalmas küzdelemből a vendégek jöttek ki jobban és 55:53-ra megnyerték az összecsapást. Veresége ellenére az Atomerőmű SE továbbra is második helyen áll a bajnoki táblázaton.  
 

Atomerőmű SE - PVSK-Pannonpower 53:55 (18:12, 5:14, 12:15, 18:14)

Paks 1000 néző, Játékvezetők: Földházi T., Pálla Z., Hegedűs T., Ellenőr: Szaniszló S.

ASE: Horváth Á. 20/12, Clark 14/9, Kiss Zs. 3/3, Martin 9, Mészáros 4,

Cserék: Gulyás -, Körtélyesi -, English 2, Horti -, Medve 1,

PVSK: Helbich 12, Lakatos 10, Eilingsfeld 8, Bojovic 6/6, Ames 6/3,

Cserék: Helmeczi 5, Ruják 3/3, Hosszú 2, Canak 3/3, Czigler -,

Eredmény alakulása: 4.perc 11:8, 8.perc 17:11, 13.perc 18:16, 18.perc 23:26, 24.perc 30:31, 29.perc 33:41, 32.perc 43:44, 35.perc 48:44, 39.perc 53:52,

Mestermérleg:

Dzunics Branislav: Az egész mérkőzésen görcsösen játszottunk, nem tudtunk felállni támadásban, rengeteg büntetőt kihagytunk. Én nem tudom helyettük bedobni.

Ivica Mavrenski: Gratulálok a játékosaimnak, hogy sikerült 40 percen keresztül jól védekezni. Az új játékosunk még csak háromszor edzett velünk, de már ma is jól teljesített.

{morfeo 51}

 

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%