U18: Vereség Kecskeméten

2022.10.18, 14:46 Kosárlabda
Nem sikerült az első megmérettetés az U18-as csapatunknak.

“Hosszú szünet után már nagyon vártunk az első mérkőzést, Kecskemétre látogattunk. Mivel egy felkészülési tornán már találkoztunk hazaiakkal, nagy részben tudtunk, hogy mi vár ránk. Koncentráltan kezdtünk, nem egy „run & gun“ mérkőzésről volt szó egyik oldalon se. Sajnos a meccs eleje óta látszott, hogy a szükséges szikra hiányzik, nem voltunk képesek maximális szinten pörögni, szerencsénkre a hazai csapat se, így a félidőben 1 ponttal még vezettünk. Lassú, energia nélküli játékkal, tűzzel játszottunk, de sajnos a második félidőben sem voltunk képesek magasabb sebességre váltani, nem tudtunk könnyű kosarakat szerezni és szinte az egész meccsen 5-5 játékot voltunk kénytelenek játszani, ami bármilyen korosztályban nagyon nehéz. Végül 10 ponttal kaptunk ki egy olyan csapat ellen, amely szerkezetileg sokkal jobban néz ki, de aznap verhető volt. Tanulunk belőle, a videózás segítségével a hibákat próbáljuk kijavítani, de a legfontosabb, hogy ilyen hozzáállást soha többet nem vihetünk a pályára. Nehéz mérkőzések várnak ránk, minden alkalommal meg fogunk tenni mindent a győzelemért és fejlődésért.

Részletes statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2223/hunu18/hunu18_154

Hajrá ASE!”
-Jan Pavlík, vezetőedző


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%