U16 A szezonértékelő Jan Pavlíkkal

2021.05.20, 14:54 Kosárlabda
Egy remek szezon van a csapat háta mögött.

Az alapszakasz után következett a rájátszás, a célunk az volt, hogy a csoportmérkőzések után maradjon lehetőségünk az A döntőért harcolni. Ehhez legalább a második helyen kellett a csoportban végezni és a Körmend előtt csak a pontkülönbségben voltunk jobbak. Tehát nem lehetett semmit a véletlenre bízni és keményen, minden meccsen a célunk után menni. Nagyon örülök, hogy a fiúkon látszott meccsről meccsre a fejlődés, egyre jobban hozzászoktak ahhoz, hogy idősebb és fizikálisan erősebb csapatok ellen kell játszani. Az RKA Pécs elleni hazai győzelem után (a döntő után kiderült, hogy csak mi és a Vasas tudta idén az RKA-t megverni) már biztos volt, hogy a csoportott a második helyen fogjuk zárni, így készülhettünk a keresztjátékra, ahol a ZTE volt az ellenfelünk. Hazai pályán 13 ponttal nyertünk, Zalaegerszegen 40 perc után nyert a hazai csapat 13 ponttal és következett a hosszabbítás. Sajnos fizikálisan már nem bírtunk, egy-két jó teljesítmény is hiányzott, úgyhogy a B döntőre készülhettünk. 

A B döntő első mérkőzésén a PVSK ellen léptünk a pályára. A kérdés az volt, hogy mennyire volt igazságos az, hogy a PVSK csak a B döntőben szerepelt, mivel véleményem szerint az A döntőbe való csapat, ha az egész szezonban teljes kerettel játszott volna. A legjobb játékosukat gyakran nem használták, így a B döntőbe kerültek, ahol az említett tehetség természetesen játszott. Ilyen a szabály, mi próbáltunk harcolni. Sajnos már az első félidőben kiderült, hogy nem egy szinten van a két csapat és végül nag ykülönbséggel kaptunk ki. A következő meccs az OSE ellen számunkra nagyon fontos volt, mert mindenképpen jobban akartunk szerepelni, mint két éve, amikor a csapatunk az U14 B döntőjében szerepelt. Nagy harc után sikerült 61:51-re nyernünk, leginkább a védekezésünknek köszönhetően. A B döntő ötödik helyért a debrecen ellen léptünk pályára és egy nagyon jó mérkőzéssel sikerült zárni a szezont. Igaz, 4 ponttal kikaptunk, de a debrecen egy államilag elismert akadémia csapat, amelyik átlagban 1 évvel idősebb mint mi és amelytől szezon elején több mint 30 ponttal kaptunk ki. 

Nagyon büszkék lehetünk a csapatunkra, mert nagyon nehéz fizikálisabb csapatok ellen játszani, de le a kalappal fiúk előtt, hogy így oldották meg a feladatot. Nyilván voltak szinte mindenkinél hullámvölgyek, de ez abszolút természetes ebben a korban, ráadásul pl. a B döntő idejében volt olyan szituáció is, hogy csapatunk egyik játékosa még csak 14 éves volt, az ellenfélnél pedig már akár 16 is. Nagyon jó csapat ez a korosztály, nem csak a pályán, hanem pályán kívül is. Mindenki szereti a kosárlabdát, mindenki keményen dolgozik, mindenki jó úton halad. Persze vannak fiúk, akiknek fizikálisan többet kell hozzátenni, de a mindennapi munkájukat látva, nem félek attól, hogy a fejlődésük nem menne megfelelő úton. 

Köszönök fiúk minden élményt, öröm veletek dolgozni! Ismerve engem, tudjátok, hogy mi fog következni…. igen, ha már elértünk ezt a szintet, legyen ez most már alap és csak felfelé vezessen az utunk! HAJRÁ ATOMCITY!

 

Eredményeink egész szezonban: http://hunbasket.hu/csapat-musor/x2021/hunu16/2091/

Rájátszás, keresztjáték, B döntő statisztikák: 

Géringer Gergő - 12 meccs, 15,1 pont, 8 lepattanó, 2 szerzett labda, 27 perc/meccs

Kékesi Kolos - 12 meccs, 19,9 pont, 4 lepattanó, 2,2 szerzett labda, 2,2 gólpassz, 29 perc/meccs

Pavlík Botond - 12 meccs, 20 pont, 6 lepattanó, 3,2 szerzett labda, 5 gólpassz, 34 perc/meccs

Takács Áron - 12 meccs, 5,3 pont, 4,1 lepattanó, 25 perc/meccs

Pajor Kristóf - 7 meccs, 2,4 pont, 1 lepattanó, 1 gólpassz, 1 szerzett labda, 16 perc/meccs

Arató Geri - 8 meccs, 6,1 pont, 3,4 lepattanó, 2 szerzett labda, 19 perc/meccs

Gulyás Geri - 12 meccs, 4,5 pont, 7,7 lepattanó, 3 szerzett labda, 26 perc/meccs

Nagy Roland - 7 meccs, 1,9 pont, 2,6 lepattanó, 9 perc/meccs

Solymosi Armand - 12 meccs, 1,7 pont, 3,1 lepattanó, 11 perc/meccs

Nagy Dani - 10 meccs, 2,4 pont, 9 perc/meccs

Pach Péter - 11 meccs, 2,4 pont, 9 perc/meccs

Békési Laci - 7 meccs, 1,4 pont, 4 lepattanó, 11 perc/meccs

Mágocsi Martin, Borsodi Bence, Barcza Kristóf - nagy segítség jelentenek azok a fiúk is, akik kevesebbet játszottak"

 

-Pavlík Jan, az ASE U16 A edzője