Tim Frost harcra kész

2012.03.09, 07:37 Kosárlabda


Az 5. Atomerőmű SE a 7. Pécs együttesét fogadja a honi kosárlabda bajnokság 22. játéknapján. A felek 14-7-es, illetve 11-10-es győzelem- vereség mutatóval állnak, melyből kitűnik, a papírforma alapján a házigazda számít a mérkőzés esélyesének.

Ha azonban a decemberi pécsi meccset vesszük alapul, akkor már lehet, hogy korántsem ennyire egyértelmű a képlet. A PVSK otthonában ugyanis 83:79-re legyőzte a már akkor is jobb erőkből álló piros kékeket, így tehát van mibe kapaszkodniuk a mostani vendégeknek.
A fekete fehérek keretét elnézve kitűnik, a Doyne- Ciric tengely bivalyerős, míg a többiek, így Tóth Norbert, Vasojevic és Lepsényi is megtalálható egy-egy kategória (lepattanó, gólpassz, blokk, játszott perc) mezőnyének legjobb 20 játékosa között.
Az ASE háza tája manapság a nyugalom szigete, az előző hónapban érkező spanyol szakvezetővel a tolnaiak sorra nyerik a bajnoki mérkőzéseket. A Gutierrez legények a napokban tovább erősödtek. Centerposzton, szombaton bemutatkozhat az Atom új szerzeménye Timothy Michael Frost is, aki Nyíregyházán betegség miatt nem léphetett pályára.
Egy szó, mint száz, a hétvégi bajnokin a Gesztenyés úti sportcsarnokban nagy meglepetés lenne, ha nem az ASE nyerné az ütközetet. Az Atomerőmű SE- Pécsi VSK- Pannonpower találkozó március 10.-én 18 órakor kezdődik.

 

Korábban egymás ellen:

2011.01.08.

 

Atomerőmű SE - Pécsi VSK-Pannonpower
78-69
(16-20, 15-21, 24-10, 23-15)
Paks, 1200 néző,
Vezette: Ádám, Farkas G., Szabó G.

 

Atomerőmű: KOVÁCS Á. 13/3, Pavlík 6, Hodges 7, Körtélyesi, SALES 30/15. Csere: WINTERS 22/12, Morgen, Tóth P.  
Edző
: Horváth Imre

 

PVSK: GLAVINIC 16/9, Hosszú G., Kovács P., Tóth N. 12, Benson 11. Csere: EL-AMIN 19/15, Deák, Gémes, Kiss K. 6, Eilingsfeld 5. 
Edző: Szrecsko Szekulovics

 

A Pécsi VSK- Pannonpower kerete:

4 Halász Ákos 1991.08.08. 183 cm 1
5 Nikola Vaszojevics 1986.02.08. 195 cm 1
7 Bíró Olivér 1993.08.02. 196 cm 2
8 Andrija Csirics 1980.12.28. 199 cm 3
9 Dr. Deák Attila 1977.11.11. 193 cm 2-3
10 Kovács Péter 1988.10.25. 189 cm 2
11 Csabay Ádám 1986.08.06. 189 cm 2-3
12 Rubin Doyne 1984.10.27. 193 cm 1-2
13 Tóth Norbert 1986.09.04. 205 cm 4
14 Lepsényi Ádám 1991.02.14. 202 cm 4-5
16 Ignácz Dávid 1992.04.04. 197 cm 1-2
17 Csernák Ádám 1991.04.19. 198 cm 3-4
Vezetőedző: Csirke Ferenc

A 22. forduló párosítása:

Debrecen - Kaposvár 03.10. 17:00
Kecskemét - Falco 03.10. 18:00
Atomerőmű SE - PVSK 03.10. 18:00
Körmend - Sopron 03.10. 18:00
Albacomp - NYKK 03.10. 18:00
Jászberény - Szedeák 03.10. 18:00
ZTE KK - Szolnok 03.10. 19:00

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%