Szerbiában a kadet csapat

2012.03.27, 08:09 Kosárlabda
Szívélyes vendéglátás és jó mérkőzések Szabadkán

Március 25-én a Szpartak vendégeként Szabadkán két felkészülési mérkőzést játszott az ASE 96/97-es kadet kosárlabda csapata. A kapcsolatfelvétellel megpróbálunk egy hosszabb távú együttműködés alapját letenni, ahol a különböző korosztályú csapataink nemzetközi mérkőzéseken szerezhetnek tapasztalatokat a szerb kosárlabda mentalitásról.

Úgy gondoltuk elsőre a 97-es korosztállyal játszunk, mert olyan csapattal akartunk megmérkőzni, amelyik kellően agresszív, de fizikálisan és magasságban nem nő fölénk és megfelelően tudunk a cseresorral is gyakorolni. Sajnos most sem tudtunk teljes csapattal elmenni, Veisz Alex sérülés, Szappanos Tamás és Szemes Mihály egyéb sportprogram miatt nem tudott eljönni.

Tizenegy órára értünk a terembe, egy általános iskolába és már az első mérkőzés igazolta várakozásainkat, jó döntésünket. Jó iramú küzdelmes szoros mérkőzésen a második félidei pontosabb játékunkkal 77:73-ra nyertünk. Mivel csak az eredményjelzőt vezették, (nem volt jegyzőkönyv) így pontosabb dobólistánk nincs, de most a csapat gyakorlása volt a cél mindkét oldalon.

A mérkőzést követően a Szpartak vendégei voltunk ebédre egy elegáns étterembe, ahol ízelítőt kaptunk a szerb specialitásos grillezett húsokból, ami ízletes és bőséges volt.

Az ebéd után Palicsra mentünk egy rövid kirándulásra egy tó mellé ahol napsütésben tettünk egy rövid sétát a szép környezetben, és aki akart fagyizhatott.

A délutáni mérkőzés is hasonlóan zajlott, nagyon jól tudtunk gyakorolni nagyiramú mérkőzésen és cseresorunk még a délelőttinél is több lehetőséget kapott, amivel élt is. Üde színfolt volt Fazekas Viktor, aki centerben végre folyamatosan szállította a pontokat és a lepattanókat, de az egész csapat dicséretet érdemel a hozzáállásáért és az igyekezetéért. Ezúttal végül 71:68–ra nyertünk. Sok ilyen mérkőzésre lenne szükség egy még komolyabb fejlődéshez egyéni és csapatszinten is. A mérkőzések remekül szolgálták az országos döntőre a felkészülést és reméljük, áprilisi vagy májusi meghívásunknak eleget tud tenni ellenfelünk és hamarosan Pakson már mi fogadhatjuk őket.

Edző: Nagy Gábor