Sorsdöntő meccs Pécsett

2010.04.08, 11:12 Kosárlabda
A tavalyi bajnoki döntő két résztvevője csap össze egymással április 10.-én szombaton 18 órakor Pécsett a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A mérkőzésnek már csak a legutóbbi aranyérmes, vagyis az Atomerőmű SE számára van tétje. Méghozzá nem is kicsi.

 Ha az Atomváros együttese győz, és miért ne tenné, esélye lesz az alapszakasz második helyének megszerzésére. /Az ASE csak akkor előzhet, ha az utolsó játéknapon a jelenlegi második Szolnok kikap Körmenden, mely szintén nem elképzelhetetlen…/ A PVSK a 2009-2010-es bajnokságban halványabban teljesített, 25 fordulót követően 9 győzelemmel és 16 vereséggel a 11. helyen szerénykedik, a legjobb 8-ba jutás lehetősége már korábban elszállt Baranyában. A nem túl acélos fekete fehéreknél a különböző ranglisták első 20 helyezettje közt elvétve találkozunk Pannonpower-es legénnyel. Ames két kategóriában szerepel. A gólpassz listán 20. /2.54-es átlaggal/, míg szerzett labdák tekintetében 7. /2.38/meccs/. A legjobb dobásblokkolók mezőnyében az expaksi Czigler 11. /0.75-ös mutatóval/. A PVSK Pannonpower elleni találkozónak tehát a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes az esélyese. De ahhoz, hogy a hét mérkőzés óta tartó veretlenségi széria folytatódhasson, a szurkolók bíztatására is szükség lesz. Az Atomic Boys-hoz még lehet csatlakozni, belépőkért keressék Babik Róbertet.  

Korábban egymás ellen:
2008.10.25.

PÉCSI VSK-PANTHERS - Atomerőmű SE
 80-89
(16-25, 21-18, 15-17, 28-29)
Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok,
3000 néző
Vezette: Hartyáni, Benczur, Szabó G.

Atomerőmű SE: Nichols 5, WILLIAMS 22/15, GOSA 27/6, Kedzo 6/3, GULYÁS 9. Cs.: Csaplár-Nagy 4, Mészáros 3, KISS ZS. 13/9, Panta. Edző: Sabáli Balázs

PVSK-E. Center Pécs : Kelley 12/6, Spivey 8/3, Dénes 3/3, Grebenár 10/6, Czigler 1. Cs.: ALEKSZICS 9, BENCZE 20, Wittmann 6/6, TÓTH N. 11/3. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics


 

A Pécsi VSK-PANNONPOWER kerete:

MezszámNévNemzetiségMagasságSúlyPoszt

 4

Kovács Péter 

Hun

190 cm

88 Kg

2

 5

Lakatos Péter 

Hun

193 cm

87 Kg

1-2

 6

Ruják András 

Hun

186 cm

83 Kg

1

  7 

Srdjan Helbich 

Cro

206 cm

106 Kg

4-5

  8 

Hosszú Gergely 

Hun

194 cm

84 Kg

2-3

  9 

Czigler László 

Hun

215 cm

126 Kg

5

10

Helmeczi András 

Hun

196 cm

90 Kg

2-3

 11 

Nenad Canak 

SRB

204 cm

105 Kg

4

12 

Zeljko Bojovic 

SRB

200 cm

100 Kg

3

13 

Rashaan Ames 

USA

184 cm

88 Kg

1

14 

Lepsényi Ádám 

USA

205 cm

95 Kg

4

15 

Eilingsfeld János 

Hun

198 cm

105 Kg

4

16 

Ignácz Dávid 

Hun

196 cm

80 Kg

1-2

17 

Bíró Olivér 

Hun

195 cm

82 Kg

2-3


Kecskeméti KSE - Soproni KC 2010.04.10. 18:00 
PVSK - Pannonpower - Atomerőmű SE 2010.04.10. 18:00 
Salgótarján - Zalakerámia ZTE KK 2010.04.10. 18:00 
DEKE - FALCO - SZOVA KC 0-20 
Kaposvári KK - Albacomp 2010.04.10. 18:00 
NYKK - Dombóvár 2010.04.10. 18:00 
MJUS Fortress Körmend - Szolnoki Olaj  2010.04.10. 18:00 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%