Sima siker

2010.11.26, 08:56 Kosárlabda
 Morgen Ferdinánd 9/3 pont

A sérült centereik miatt „magasember” nélkül felálló Nyíregyháza ellen magabiztos 22 pontos sikert aratott a játék minden elemében jobb Atomerőmű SE a 9. játéknapon. Horváth Imre ezúttal Ian Johnson-t hagyta ki a keretből, így az ASE a Sales, Hodges, Winters légiós trióval vágott neki a Nyírségi találkozónak. Melyen az Atom kezdett jobban, lassan, de biztosan növelve előnyét. A nyitó szakaszt 11 ponttal nyerte a vendéggárda. A folytatásban némiképp magára talált a vendéglátó fokozatosan faragta hátrányát, Sztojakovics és Marshall szállította a hazai pontokat ekkor. Az egyenlítés pillanatában elfogyott az NYKK lendülete és ismét az Atom percei következtek. A 34:40-es félidei állás Winters hárompontosával alakult ki. A fordulást követően sokat hibáztak a felek, Pavlik triplái azonban már megnyugtatónak tűnő előnyhöz jutatták a négyszeres bajnokot és négyszeres kupagyőztest. A kívülről is jól dobó, a palánkok alatt pedig egyértelműen jobb Horváth alakulat a harmadik 10 percben újabb három ponttal fejelte meg a csapatok közti különbséget a negyed végén. A záró felvonásban már csak egy egylet volt parketten, mégpedig az ASE. Hodges tripláival végképp eldőlt a meccs, melyen a vendégektől Sales és Körtélyesi és Pavlik is dicsérhető, míg odaát Sztojakovics és Marshall alkotott maradandót.
Marso- Vagép Nyíregyháza- Atomerőmű SE 65:87.

Marso-Vagép NYKK – Atomerőmű SE
65-87
(12-23, 22-17, 18-21, 13-26)
Bujtosi Szabadidő Csarnok, 700 néző
V.: Bodnár P., Frányó P., Pozsonyi L. (Benczur)

NYKK: Savic 9, SZTOJAKOVICS 17/6, MARSHALL 24/9, Mohácsi 7, Nagy K. 5. Csere: Szarvas -, Siska 3/3.

ASE: Pavlik 15/9, Mészáros Z. 5/3, Winters 6/6, KÖRTÉLYESI 11, SALES 20. Csere: HODGES 21/6, Kovács Á. -, Morgen 9/3.

Kipontozódott: Savic, a 38. percben, Mohácsi, a 38. percben.

Ferenczi Tamás: Rosszul kezdtük a mérkőzést, de sikerült visszajönnünk. Volt olyan szakasz, ahol még a vezetést is átvettük. Hatpontos hátrányunknál a kezünkbe került a labda, és tovább csökkenhetett volna a különbség, de sajnos a játékvezető úgy ítélte meg, hogy rólunk ment ki, a Paks pedig jól élt a lehetőségével. Az utolsó öt percben az ASE magasságbeli fölényével pedig végleg felőrölt bennünket.

Horváth Imre: A sérüléssel sújtott Nyíregyháza ellen nehéz meccsre számítottam, és az is lett belőle. Igazán a győzelmünk csak a negyedik negyedben vált biztossá.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%