Rangadó lesz holnap Zalaegerszegen

2013.10.24, 10:53 Kosárlabda


 

Remekül rajtolt a 13/14-es bajnoki kiírásban az Atomerőmű SE következő ellenfele a Zalakerámia- ZTE KK. A Völgyi Péter vezette együttes három győzelemmel indult, sorban a Falco, a Kaposvár és a Szeged is behódolt a zalaiaknak. A legutóbbi fordulóban viszont elveszítette veretlenségét a ZTE, Sopronban kapitulált a kék fehér társaság.

A 13 főből álló keretben Kámán Tamás és Koma Dániel a két rangidős, a magyarok közül az expaksi Czinger, és Kovács Ádám, valamint Gáspár, Puszta, Lekli és Kertész neve is ismerősen csenghet. A korábban Pakson is dolgozó zalai tréner megfelelő légiósokat talált erre a szezonra. Az alacsony posztokon szereplő Boston és Plumb, valamint a magasember Shafford mind jó választásnak tűnik, a győztes meccsek mindegyikén remekül játszottak, viszont a soproni példa is mutatja, jó védekezéssel megbénítható a „dobógyár”.

Az Atomerőmű SE pedig éppen a saját palánkja őrzésével /és kiváló erőnlétével/ nőtt eddig minden riválisa fölé. A piros kékek veretlen mérleggel utaznak Zalaegerszegre, így az ötödik játéknap egyik rangadóját minden bizonnyal a helyi Városi Sportcsarnokban rendezik. Dzunics Braniszlav alakulatában egy kivétellel mindenki megtalálta a helyét, egyedül az amerikai légiós Summers adós még a jó teljesítménnyel. Az ASE erejét bizonyítja tehát az a tény, hogy a magyarok és az amerikai Jones mellett a játékokkal és társaival ismerkedő irányító Vaughn is 10 pont felett termel. Ha ehhez csatlakozna az említett harmadik tengerentúli, akkor minden bizonnyal a paksiak hagynák el győztesen a parkettet. A felvetésre a választ október 25-én pénteken este megkaphatjuk, a Zalakerámia- ZTE KK- Atomerőmű SE mérkőzést ugyanis ezen a napon 18.30-kor rendezik.

 

korábban egymás ellen:

2012.12.22.

 

Zalakerámia-ZTE KK - Atomerőmű SE
73-70
(23-18, 8-18, 20-18, 22-16)
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
Vezette: Földházi T., Makovsky Sz., Jurák K. (Szaniszló)

 

Zalakerámia-ZTE KK: Copeland 8/3, HUDSON 17/3, GÁSPÁR 12/6, Baki 13/12, SIMOVIC 18 Csere: Koma 5, Puszta -, Kertész -, Borszéki -,

Atomerőmű SE: L. Williams 15/3, N. Williams 8, Vojvoda 5/3, KÁMÁN 7/3, TÓTH 19 Csere: KOVÁCS 12/3, Eilingsfeld 2, Idlet 2,


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%