Rangadó Kecskeméten

2014.11.27, 11:57 Kosárlabda
Mindkét csapat egy vereséggel áll a bajnokságban, mindkettő Sopron ellen marad alul, ráadásul egyaránt hosszabbításos meccsen. Eilingsfeld János pályára lépése kérdéses a mieinknél. Tovább után az utolsó meccsünk összefoglalója is megtekinthető!

 NB, Alapszakasz - 8. forduló

KTE-Duna Aszfalt - Aztomerőmű SE

Messzi István Sportcsarnok, csütörtök, 18:00
V: Földházi T., Pálla Z., Frányó P. (Bukta B.)

A két csapat rendre jó és izgalmas, ám nem túl pontgazdag mérkőzéseket vív egymással, amelyekből az utóbbi időben nem is jöttünk ki rosszul, hiszen tavaly például az alapszakaszban és a középszakaszban is oda-vissza vertük őket. Hogy mennyire a védekezésre fektették a hangsúlyt a csapatok, annak bizonyítékaként álljon itt a négy meccs számszerű végeredménye: 60-50, 61-66, 67-71, 71-58. Most is valami hasonlóra lehet számítani, a két csapat - a Sopron mellett - egyaránt ott van a bajnokság három legjobban védekező gárdája között.

Ami a sérülteket illeti, nálunk Eilingsfeld János dereka rakoncátlankodik, ő nem is igazán tudott edzeni a héten, így a játéka minimum kérdéses, Kecskeméti oldalon azonban teljes a létszám, így ők a legjobb összeállításukban készülhettek a mai összecsapásra.

A KTE- Duna Aszfalt játékoskerete és statisztikái IDE KATTINTVA elérhető.

A két edző előzetesen így nyilatkozott a BB1.hu-nak:

Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Teljes csapattal várjuk az Atomerőmű csapatát egy igazi rangadóra. Már eddig is minden dicséret a Paksé, hiszen idegenben is nagyon fontos győzelmeket arattak. Ellenfelünk gyökeresen nem változtatott eddigi játékán, ám az eddigi repertoár mellé felvették a pozíciós támadást is. Szurkolóink legutóbb Szombathelyre is elkísértek minket és végig drukkolták a meccset, ami nagy erőt adott. Bízom benne, hogy most hazai pályán még hatványozottabban számíthatunk rájuk.

Braniszlav Dzunics, a Paks vezetőedzője: Azt gondolom, hogy az eddig eltelt fordulók után nagyjából körvonalazódtak az erőviszonyok, és az alapján azt lehet mondani, hogy egy rangadót fogunk játszani a Kecskeméttel, aki nem véletlenül van ott a tabellán, ahol. Erős ellenfél a KTE, egyénileg és csapatszinten is, valamint védekezésben és támadásban is rendkívül szervezett együttes. Fel kell vennünk a harcot minden téren, és remélem, hogy tudunk úgy teljesíteni, hogy szoros meccset játsszunk. Nekünk is vannak fegyvereink, és meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy inkább a mi akaratunk érvényesüljön. Szerintem nagyon fontos lesz a lepattanózás. Mindkét csapatnak erőssége, és fontosnak tartom, hogy ebben ne legyünk hátrányban. Eillingfeld János derékfájdalmak miatt nem edzett a héten, nem tudom megmondani, hogy pályára tud-e lépni.

A 2013/2014-es bajnokság középszakaszában vívott meccsünk összefoglalója:

{youtube}Gi6hgaR_Hwg|525|400|0{/youtube}

Fotó: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%