Piros-kék történelem: Idegenben is lehet fontos meccset nyerni!

2014.05.29, 21:10 Kosárlabda
Nagy feladat vár ránk a döntőben, idézzünk hát fel egy nagy győzelmet a múltból, lélekerősítőként! A 2003/2004-es bajnokságig repülünk vissza az időben, mégpedig Székesfehérvárra, ahol idegenben arattunk szenzációs sikert az elődöntő ötödik mérkőzésén!  

Már csak pár nap van hátra a bajnoki fináléig, amelynek pályahátrányból futunk neki, így ha szándékunkban áll elhódítani azt az aranyat, egyszer legalább nyernünk kell Szolnokon. Hogy az ilyesmi nem lehetetlen, azaz élet-halál szituációban is lehet idegenbeli győzelmet aratni, arra mi sem jobb példa, mint ez a mérkőzés!

 

A 2003/2004-es bajnokság rájátszásáig repülünk vissza ezúttal az időben, hogy egy nagyszerű győzelemre emlékezzünk. Az alapszakaszt hat vereséggel a negyedik helyen zárta a csapat, így a nyolc között a Körmenddel, azaz a regnáló bajnokkal találkoztunk. A párharc meglepően simán alakult, 3-0-ás összesítéssel jutottunk be az elődöntőbe, ahol az alapszakasz győztese, az Albacomp várt ránk. Az első meccset elbuktuk idegenben, majd hazai pályán egyenlítettünk, hogy aztán idegenben elvegyük az Alba pályaelőnyét. A negyedik meccset aztán a fehérváriak nyerték a Gesztenyés úton, ám a történet tartogatott még egy csavart: az ötödik meccsen ismét nyerni tudtunk a Gáz utcában, és bejutottunk a döntőbe! Sajnos ott nem bírtunk a Simon-Ivkovics duó vezette Kaposvárral, és második döntőnket is a somogyiak nyerték.

 

Ami a szóban forgó ötödik meccset illeti, nem volt egyszerű dolgunk. Hiába nyertünk ugyanis idegenben a harmadik találkozón, az otthon elveszített negyedik mérkőzés semmissé tette ezt a bravúrt, és az Albához került a lélektani előny. Igaz ugyan, hogy a később Pakson is megforduló, és itt is megsérülő amerikai kiesése óriási érvágást jelentett az ellenfél számára, de azért akkoriban nem nyerni jártunk Székesfehérvárra, így csak titkon reménykedhettünk a sikerben.

 

A meccsről így nyilatkozott vezetőedzőnk:

Zsoldos András, a Paks edzője: "A szerdán otthon csúnyán elveszített negyedik meccs után is hittünk a sikerben, és az odaadásunk meg is hozta az eredményt. Végig nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, remekül védekeztünk. Tudtuk, nem az elején fog eldőlni a meccs, ezért sem aggódtunk, amikor hatpontos előnnyel zárták a félidőt. Aztán remekül elkaptuk a fonalat, és nem volt megállás, a védekezésváltásunk is bejött, és felőrültük az Albacompot. "

Csodálatos győzelem volt, parádés játékkal, amely örökké szép emlék marad mindenki számára, aki ott volt. Persze azért egy kis frissítés nem árt a legszebb emlékeknek sem, így hát jó szórakozást kívánunk!

{youtube}Xia6T5_qBbE|525|400|0{/youtube}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%