Nem a kiemelt bajnokságban folytatja az U16

2014.09.15, 07:36 Kosárlabda
Egy győzelemmel és két vereséggel zártuk a hétvégét


 
Hétvégén Békéscsabán léptünk pályára a kadett csapattal. Két nagyarányú vereségbe futottunk bele a kiemelt bajnokságban. Először Békéscsabától szombat délután pedig Nyíregyháza 'A' csapatától kaptunk ki elég nagy arányban.
Nagy lelkesedéssel és motiváltan dolgozottunk az elmúlt 5 héten és nagyon vártuk az első mérkőzéseket hogy lássuk milyen erőt is képviselünk idén az U16-ban mely jó képességű gyerekekből áll. A végeredmények sajnos igen beszédesek és bár igyekeztünk mindent megtenni azt kell hogy mondjam jelen helyzetben ez a realitás. Akarunk, küzdünk megfelelő elszántsággal játszunk de U16-ban már nagyon kijönnek a játékosok fizikai adottságaiból származó előnyök ill. hátrányok.
Vasárnap nagy fogadalmak után a hasonló vagy talán valamivel gyengébb szerkezetű Jászberényt magabiztosan vertük és a célunk nem is lehet más mint a bajnokságban a kiemelt bajnokságon kívül minél előbb végezni, jobb és jobb mérkőzéseket játszani és továbbra is az egyéni képzésekre nagy hangsúlyt fektetni!
 
Viharsarki Farkasok - ASE  96:57
ASE: Major 7, PLÉZER 18, Csobán 13, Szalai 4, Zántó 3, Dorogi 2, Kalmár 10, Kling -, Veisz -, Stier -, Krasznai -, Rausch -,
 
Nyírsuli Kosárakadémia 'A' - ASE  87:45
ASE: Veisz 2, Major 7,Plézer 6, Stier 5, Krasznai 2, Csobán 9, Szalai 2, Zántó 2, Kling -, Dorogi 2, Kalmár 8
 
ASE - JKSE Jászberény  72:30
ASE: Csobán 9, MAJOR 14, Plézer 11, Krasznai 5, Dorogi 3, Pupp 2, Szalai 7, Zántó 5, Kling 6, Kalmár 10

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%