Negyedik helyen Ostravában

2012.01.11, 13:13 Kosárlabda


 

2011-ben karácsony és szilveszter között Junior csapatunk a Csehországi Ostravában vett részt a már hagyományosnak mondható 48. karácsonyi nemzetközi kosárlabda tornán. A tavalyi kirándulás jól sikerült számunkra, mert egy váratlan torna győzelemmel tértünk haza. Idén sem voltak vérmes reményeink főleg annak tudatában, hogy a csapat edzője Schmidt Béla egyéb elfoglaltság és a játékosok közül válogatott elfoglaltság (Antóni Csanád), betegség (Gomola Bence) és egyéb tevékenység (Papp Márk, Szántó Tamás, Veszprémi Zsolt) miatt nem tudott a csapattal tartani, ezért kadet csapatból Sterczer Péterrel és Villányi Matyival kellet kiegészíteni az utazó keretet. Köszönet érte nekik, hogy vállalták. A torna színvonalát emelte a horvát Cibona Zagreb csapatának indulása. A hosszú éjszakai utazás után 27-én rögtön két mérkőzés várt ránk. Az első mérkőzésen a gyengébbik ostravai csapatvolt az ellenfél, amely az első félidőben még jól tartotta magát, de a második félidőben szigorítottunk a védekezésünkön és ezzel sikerült magabiztos győzelmet aratnunk. Az esti mérkőzésen az U19 BK NH Moravska Ostrava volt az ellenfél és az utolsó három percig jól tartottuk magunkat 63-69, de az utolsó három percre elfogyott az erőnk és a figyelmünk így sikerült egy nagy zakóba belefutnunk. Ez a mérkőzés nem számított bele a csoport küzdelmeibe, hiszen ez a csapat egy korosztállyal idősebb volt. Másnap délelőtt a litván Sigulda volt az ellenfél és egy kis ízelítőt kaptunk a litván kosárlabdából. Nem volt egy különösebben magas csapat, de küzdeni tudásból oktattak minket. A mérkőzés folyamán szinte végig ők vezettek és csak a negyedik negyed közepén sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzés. A délutáni Brno elleni mérkőzés ( a tavalyi döntő visszavágója) döntött a csoportelsőségről, sajnos csak egy félidőn keresztül tudtuk tartani az óriási magassági és fizikai fölényben lévő ellenfelet. A tizennégy pontos vereség ellenére a csarnokban lévő edzők dicsérték első félidei extra dobó teljesítményünket. Novák Patrik végre azt játszott a amit várunk tőle. Az utolsó napon került sor a helyosztókra, mi a harmadik helyért játszottunk a házigazda BCM Slezska Ostravával. A házigazdák szerettek volna visszavágni a korábbi két vereségért. Jól kezdtük a mérkőzést és a végig játszott játékainknak köszönhetően folyamatosan nyomás alatt tudtuk tartani az ellenfelet és az elején megszerzett öt hét pontos előnyünket a harmadik negyed közepéig tartottuk, de az utolsó öt percben bekapott tizenkét pont megpecsételte sorsunkat. Ezután már nem tudtunk közelebb kerülni ellenfelünkhöz és így a hazaiak otthon tudták tartani a bronzérmet. A megszerzett negyedik hely a körülményeket figyelembe véve dicséretes eredmény, az előttünk végző csapatok (Brno Ostrava Cibona) hazájuk élcsapatai közé tartoznak. A tora nagyon hasznos volt, mert tapasztalatot szerezhettünk az utánpótlás nevelésben előttünk járó országok játék felfogásáról a hazaitól teljesen eltérő játékvezetői fújásról. Nagyon jó lenne, ha a hazai bajnokságban is tudnánk hasznosítani a Csehországban tapasztaltakat. Teljesítményünknek köszönhetően meghívást kaptunk a 2012 év végén rendezendő tornára.

 

Eredmények:

ASE-BCM Moravska Ostrav 76:60

ASE: Illés 22/3, Baki 13, Szabó 14/3, Beák1 0, Novák 5, Tóth 6, Verli 2.

Sterczer 4, Villányi-

 

ASE- U19 BK NH Ostrava 63:88

ASE: Illés 19/3, Baki 15/3, Szabó 3, Beák 10, Novák 3, Tóth 11/3, Verli 2.

Sterczer -, Villányi-

 

ASE-Sigulda (litván) 74:67

ASE: Illés 14/3, Baki 17, Szabó 12, Beák 8, Novák 2, Tóth 6, Verli 11/9.

Sterczer 2, Villányi 2,

 

ASE-JBC Brno 59:73

ASE: Illés 14/3, Baki 10, Szabó 6 Beák-, Novák 20/12, Tóth 7, Verli 3/3.

Sterczer 3/3, Villányi-

 

ASE-BCM Slezska Ostrava 50:78

ASE: Illés 11, Baki 2, Szabó 4, Beák3, Novák 3, Tóth 9, Verli 14/6.

Sterczer 4, Villányi-