Most a második félidő döntött

2013.11.30, 19:27 Kosárlabda


 

84:57-re győzött az Atomerőmű SE a Sopron KC ellen hazai pályán a bajnokság 10. fordulójában. A piros kékek sikerükkel 10-1-es mérleggel továbbra is a táblázat élén állnak.

A jó erőkből álló Sopron ellen 11:3-mal indított a Szabó Zsoltot sérülés miatt nélkülöző Atomerőmű SE a Gesztenyés úti sportcsarnokban. Sabáli Balázs a vendégek trénere kért időt és rendezte a sorokat, így 10 perc után 19:14 állt a táblán. A folytatásban továbbra is ott lihegett az ASE nyakán az SKC, sőt 2:17-tel a félidő előtt átvette a vezetést is. Dzunics edző is magához rendelte övéit és a pauza után ismét az Atom kerekedett felül. Az öltözőbe öt pontos paksi előnnyel vonultak a felek. A piros kékeknél Körtélyesi, Jones és Tóth Ádám szállította a kosarak zömét, míg a túloldalon Thomas, Barovic és Thompson volt elemében.

A harmadik etapban sokáig tartotta magát a Sabáli egylet, de az ASE rendre pontokkal válaszolt az SKC zárkózási kísérleteire. 3:58-cal a negyed vége előtt ismét 10 egység lett a csapatok között, ám ekkor már az időkérés sem segített a vendégeken. 30 perc után 57:43 volt az eredmény. A záró periódusban aztán már csak egy gárda volt a parketten méghozzá az Atomerőmű SE. A paksi legények könnyed, látványos kosarakkal szórakoztatták a publikumot, a kék fehérek megadóan játszottak. A lefújáskor 27 pont lett a differencia, ami a második félidei hazai teljesítmény alapján teljesen megérdemelt. A látogatóknál a légiósok vitték a prímet, az Atomosok közül Jones, McGruder, Körtélyesi, Eilingsfeld és Kovács dobott 10 pont felett. A végeredmény: Atomerőmű SE- Sopron KC 84:57.

 

Atomerőmű SE – Soproni KC
84-57
(19-14, 14-14, 24-15, 27-14)

Atomerőmű SE: Vaugnh 7/3, McGruder 15, Körtélyesi 12, Jones 17, Tóth 8. Csere: , Eilingsfeld 14, Kovács 11/3, Baki -, Medve -.

Sopron: Ruják -, Thompson 14/9, Dénes 4, Tóth G. 2, Barovics 15. Csere: Thomas 12/6, Trepák -, Takács 8/6, Molnár 2.a


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%