Mittler 21 pontja is kevés volt

2013.03.11, 17:01 Kosárlabda


 

Vak Baglyok – Alibi KC
34-71

 

Már az első negyedben kiütközött a két csapat közti különbség. Az Alibi magabiztos kosárlabdával, egy pillanatnyi esélyt sem hagyott ellenfelének. Az utolsó negyedben pedig – Velencei 5 triplájával – a kegyelemdöfést is megadták a Baglyoknak.


 

Judoplasztika – Old Boys
46-56

 

A játékhét rangadója csupán 10 percnyi izgalmat hozott. Eddig tartott ugyanis, míg a Judo egyenlő ellenfele tudott lenni a listavezetőnek (14-14). Az Old Boys a második negyedtől – előnyét folyamatosan növelve –, magabiztos játékkal húzta be a 15. győzelmét is.


 

Street Boys – Ultra Violák
40-25

 

A nap második mérkőzése, pontszegény találkozót hozott. Ám, míg a Street Boys az első negyed rekordgyanús 3-6-os eredménye után, a második negyedre fel tudott javulni, addig az Ultrák továbbra is szenvedtek. Mivel a fordulás után sem történt jelentősebb változás, a küzdelmes összecsapás a Street Boys győzelmével zárult.


 

A hét legponterősebb játékosa Mittler László (21) lett. Teljesítménye azért is különösen értékes, mert az első helyen álló csapat ellen tudta elérni ezt a szép pontszámot.

 

A mérkőzések statisztikáit megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program címen!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%