Melyik arcunkat mutatjuk?

2016.05.12, 19:58 Kosárlabda
Az első meccsen mutatott játékkal nem jelenthet gondot a továbbjutás, ám azóta kissé döcög a szekér. Mindenesetre egy győzelemmel már pénteken ott lehetünk a négy között, vereség esetén vasárnap jön az ötödik meccs.

 

Negyeddöntő - 4. mérkőzés
Sopron KC - Atomerőmű SE
Sopron, 2016.05.13. 18:00
V.: Kapitány G., Török R., Praksch P. (Forrai S.)

Várható kezdőcsapatok

SKC: Ruják - Rancic - Tiggs - Taylor - Bavcic

ASE: Dunn - Robinson - Barnies - Eilingsfeld - Tóth Á.

 

Ember legyen a talpán, sőt, inkább Nostredamus késői reinkarnációja, aki megmondja, milyen meccs vár a csapatokra pénteken Sopronban. Hisz az első meccs tükörsima paksi-, majd a második egyértelmű soproni sikere után harmadjára egy végig szoros mérkőzést játszottak a felek, így gyakorlatilag minden verziót végigpróbáltak már. Veszítenivalónk természetesen nekünk van kevesebb, hiszen a Sopron egy esetleges vereséggel befejezte idénre, ám hogy ez mit hoz ki a csapatokból, az nagy kérdés. Csak bízhatunk benne, hogy a nyomás túl nagy lesz a hazaiakon, és hibázni fognak, ám ha nem havítunk az idegenben mutatott, impotens játékunkon, akkor az is kevés lesz a sikerhez. Egy biztos, maximálisan oda kell tennünk magunkat, mert az ötödik meccsen már a Sopron játszhatna lélektani előnyben, azt pedig jó lenne elkerülni.

A két vezetőedző így nyilatkozott a bb1.hu portálnak:

Sabáli Balázs, Sopron vezetőedzője: Természetesen győzelemre számítok, hiszen ez kell ahhoz, hogy életben tartsuk a reményeinket és kivívjuk a mindent eldöntő ötödik találkozót. Az előző mérkőzésen még rossz játékkal is közel álltunk a sikerhez, de sajnos végül nem sikerült behúzni a győzelmet. Bízom benne, hogy a vereségből is erőt ad, hogy a sanszunk megvolt, és hazai pályán hasonlóan tudunk játszani, mint a második találkozón. Sok újat nem tud mutatni egymásnak a két csapat, a pillanatnyi forma és a kevesebb hiba fog dönteni.

Schmidt Béla: Nagyon kemény meccsen szereztük meg a második győzelmet, ennek ellenére optimista vagyok és bízom a srácokban. Úgy utazunk Sopronba, hogy megpróbáljuk kiharcolni a továbbjutást. A legutóbbi összecsapás nagyon kiegyenlített volt, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Csak ismételni tudom önmagam azzal, hogy nagyon kevés lesz az a teljesítmény, amit eddig az idegenbeli meccseken nyújtottunk. Nagyon várom már, hogy ezen tudjunk változtatni. Ha meccsben tudunk maradni, és nem engedjük el az ellenfelet, akkor lehet esélyünk arra, hogy nyerjünk.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%