Megvan a második légiósunk

2015.07.29, 07:25 Kosárlabda
A hármas poszton bevethető amerikai Troy Barnies Ventspilsből érkezik hozzánk.

Korábban Schmidt Béla és Tóth János egyaránt megerősítették, hogy a klub részéről megvolt a szándék Ryan Evans megtartására, ám a tavaly idény közben érkezett amerikai játékos inkább a francia másodosztályú Saint-Quentin Basket-Ball ajánlatát fogadta el. Ezt követően természetesen hármas posztra is megindult a légiós-keresés, amely eredményeként a mai napon szerződést kötöttünk új játékosunkkal.

A 26 éves, 201 centi magas Barnies elsősorban hármas poszton érzi jól magát, de remek fizikumának, és agilis, fizikális játékának köszönhetően négyes poszton sem jön zavarba, védekezésben képes felvenni a harcot nála nagyobb termetű ellenfelekkel is. Egyetemi karrierjét a Maine Univerity színeiben töltötte, ahol évről évre többet játszva utolsó idényére csapata vezérévé nőtte ki magát:

Az egyetem után a török másodosztályban kezdte meg profi karrierjét, ahol nem hozott különösképp feltűnő számokat, ám ha a mindössze 22 perces játékidejét vesszük, mégsem lehet mondani, hogy rosszul teljesített volna. El is vitte a finn Salon Vilpas Vikings, ahol szinte minden mutatóján javítani tudott egy kicsit, megtartva agresszív játékstílusát.

{youtube}6BPtX-3Bg7Q|525|400|0{/youtube}

Innen a lett bajnokságba vezetett az útja, ahol a Jekabpils színeiben az egész liga második legjobb dobója lett, ráadásul ugyanezt a Balti ligában is hozni tudta. A jó teljesítménynek meg is lett az eredménye, mégpedig - az év legjobb ötösébe történő beválasztás mellett - egy Ventspilstől kapott szerződés formájában, amely csapattal az EuroCup sorozatban is megmérette magát. A bővebb keret, és az ebből adódó kevesebb játékperc hatására számai ismét visszaestek egy kicsit, de az agilitása és a hatékonysága nem, így év végén ismét kijutott neki az elismerésből, ezúttal a legjobb légiósok alkotta csapatba került be. Lettországban eltöltött két idényében mindkétszer ott volt az All-Star gálán, tavaly a zsákolóversenyen is indult:

{youtube}valZLtF7us0|525|400|0{/youtube}

.Barnies - ahogy az a légiósoknál általában szokás - egy idényre szerződött hozzánk. Ezzel a center poszt után a hármas pozíció is "készen van", most már csak egy irányító és egy hátvéd szerződtetése van hátra. A szakmai stáb gőzerővel dolgozik ezen posztok betöltésén is, vannak is kiszemeltek, amint konkrétumokkal tudunk szolgálni, azonnal jelentkezünk.