Megkezdődött az új szezon a Városi Bajnokságban!

2015.10.19, 17:15 Kosárlabda
Az első hét könnyed győzelmei után a második forduló már kiélezett csatákat is hozott!  

 

Első forduló

Alibi KC – Vak Baglyok 64-24

Az Alibi KC könnyed győzelemmel mutatkozott be az új szezon első meccsén. A Vak Baglyok egy pillanatig sem tudták szorossá tenni a találkozót.

 


 

Street Boys – Old Boys 32-65

Az első játékhét, második mérkőzése is hasonlóan alakult. A Street Boys másfél negyedig tudott partiban maradni, majd az Old Boys belehúzott, és könnyed győzelmet aratott.

 


 

Nyenyekek – Puszta 5 City 53-69

Szoros első negyeddel kezdődött az összecsapás, majd a második játékrészben úgy tűnt elhúz a City, hiszen a félidőben már 7 ponttal vezettek. Aztán a fordulás után a Nyenyekek 1 pontra zárkóztak, de mint kiderült, ez csak pillanatnyi fellángolás volt, hiszen innentől rákapcsolt a Puszta 5 és hirtelen 10 pont fölé nőtt a különbség, amit egészen a végéig meg is tartottak, így végül magabiztosan nyertek.

 


 

ASE Kadett – Ultra Violák 61-46

Az idei szezonban az ASE kadett korosztálya is csatlakozott a városi bajnokság mezőnyéhez, és meg is kezdték a küzdelmeket. Szoros első 10 perc után, az ASE-s fiúk kezdtek ellépni ellenfelüktől. Bár az Ultrák is keményen küzdöttek, de a második félidőben már nem bírták tartani a lépést a fiatalokkal, akik végül simán hozták első csatájukat.

 

Második forduló

Zóna-kosár – Alibi KC 33-41

A második fordulóig kellett várni, az első izgalmas összecsapásra.

Az Alibi kezdett jobban és miután a második etapban már több mint 10 ponttal is vezettek, úgy tűnt könnyedén gyűjthetik be második győzelmüket is. Azonban a Zónások ezt máshogy gondolták és a fordulás után lassú felzárkózásba kezdtek. A nagy küzdelem meghozta gyümölcsét, az utolsó játékrész derekán 1 pontra sikerült zárkózniuk, de ezzel el is fogyott a lendület. Az Alibi KC még egyszer újítani tudott ezzel pedig meg is nyerte az összecsapást.

 


 

Vak Baglyok – Ultra Violák 24-37

Az Ultrák kezdték jobban a mérkőzést, ám 8-8-nál még egyenlíteni tudtak a Baglyok. Azonban a második negyedben újra elléptek a Violák és több esélyt már nem adtak a Vak Baglyoknak és ezzel meg is nyerték a találkozót.

 


 

Old Boys – Nyenyekek 85-48

Az Old Boys kíméletlenül kihasználta tudásbeli- és erőfölényét, és egyoldalú mérkőzésen győzedelmeskedett.

 


 

ASE Kadett – Street Boys 56-45

A Street Boys rajtja sikerült jobban, akik már az első negyedben 10 pontos előnyt harcoltak ki. A második 10 percben is a vendégek domináltak, de az etap derekától ébredezni kezdtek az ASE-s fiatalok is, aminek eredményeként a félidőre át is vették 1 ponttal a vezetést.

A térfélcsere után már a pályaválasztók irányítottak, de a Boys sem szeretett volna leszakadni, így tovább éleződött a küzdelem. Miután a harmadik játékrész egálra végződött, az utolsó 10 percre maradt a döntés. Ezt a Street Boys kezdte jobban, de a Kadett gyorsan kapcsolt és visszavette a vezetést, amit már nem is adott vissza, és behúzta második győzelmét is.

 


 

Puszta 5 City – Face Kings 39-36

A Kings kosaraival indult a találkozó, akik gyorsan magukhoz vették az irányítást. Azonban a City sem akarta elengedni ellenfelét, így az első félidőben hiába vezetett végig a Face, a Puszta 5 mindig csak egy lépéssel volt lemaradva.

A térfélcserét követően sebességet váltottak a vendégek, és 9 ponttal elhúztak, de egy 7-0-s rohammal újra visszatértek a hazaiak, így a záró etapra maradt a döntés. Az utolsó 10 perc pedig fordulatot is hozott, mert hiába vezetett a Face Kings az egész mérkőzésen, a kitartó Puszta 5 Citys játékosok küzdelmét siker koronázta és sikerült megnyerniük a mérkőzést.

 

Tabella: