Megkezdődött a Városi Bajnokság!

2014.10.13, 11:28 Kosárlabda
Két új résztvevővel és az Old Boys visszatérésével, idén 10 csapattal indult útjára a Paksi Városi Bajnokság. Az első hét nem hozott ugyan meglepetést, de az már most látszik, hogy a két új csapat színesebbé, erősebbé tudja tenni a bajnokságot.    

 

Street Boys – Old Boys 38-66

 

Már az első negyedben eldőlt az összecsapás, miután az Old Boys 20 ponttal tudta megnyerni ezt a 10 percet. A folytatásban ugyan kiegyenlített lett a küzdelem, de a Street Boys nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez.

 


 

Face Kings – Zóna-kosár 61-42

 

A tavalyi bajnok fogadta az egyik újoncot, akik nem ijedtek meg és egészen az első negyed hajrájáig vezettek is. Az utolsó pillanatokban azonban már a Face vette át a vezetést, és innentől kezdve ők diktálták a tempót. Ugyan a Zónások megtettek mindent, de csak a harmadik etap végéig tudták szorossá tenni a találkozót. A záró felvonás már egyértelmű Face Kings fölényt hozott, akik így megérdemelt győzelemmel rajtoltak.

 


 

Judoplasztika – Ultra Violák 55-27

 

A második negyed elejéig bírták az Ultrák, 11-11-nél azonban belehúztak a Judosok is, és gyakorlatilag a félidőre el is döntötték a mérkőzést. A folytatásban már nem történt változás, így a Judoplasztikához került a győztesnek járó két pont.

 


 

Nyenyekek – Puszta 5 City 44-52

 

A másik újonc a tavalyi ezüstérmessel találta szembe magát, és a két együttes a hét legszorosabb összecsapását játszotta egymással.

Az mérkőzés elején még a City-nél volt az előny, és egészen a harmadik negyed végéig úgy tűnt magabiztos győzelmet tudnak aratni, hiszen szinte végig 10 pont feletti különbséggel vezettek. A záró etapra azonban hirtelen szorossá vált a mérkőzés. A Nyenyekek keményebb védekezésre váltottak, így a City csak büntetőből tudott eredményes lenni, míg ellenfelük gyors kosarakkal közelebb férkőzött. Hiába azonban a váratlan feltámadás, a rutinos Puszta 5-ös játékosoknak sikerült megtartaniuk az előnyt, és megnyerték az összecsapást.

 


 

Alibi KC – Vak Baglyok 56-26

 

Az Alibi KC minden negyedet megnyerve, sima győzelmet aratott.

 

A mérkőzések statisztikáját megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program menüpont alatt!

 

Tabella:


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%