Második helyen végeztünk az alapszakaszban

2013.03.02, 00:00 Kosárlabda


 

94:85-re kikapott az Atomerőmű SE az élvonalbeli kosárlabda bajnokság 22. fordulójában. Az alapszakaszt a piros kékek 16 győzelemmel és 6 vereséggel a második helyen zárták.

A Lami-Véd Körmend- Atomerőmű SE összecsapás az alapszakasz utolsó fordulójában számos izgalmat tartogatott. A több ismeretlenes matematikai feladványtól ezúttal eltekintenénk, de mind a két csapat számára komoly volt a tét a bajnokság 22. fordulójában. A vasi katlanban ennek megfelelően készülődtek a játékosok. A mérkőzés első percében Shaw duplájára Vojvoda triplával válaszolt, majd sokáig több-kevesebb ponttal, de az ASE tartott előrébb. Az első 10 perc végjátékában aztán fokozatosan közelített a piros fekete sereg, sőt a vezetést is átvette. A nyitó szakaszt Vojvoda és Shaw foglalta keretbe. A folytatásban továbbra is fej-fej mellett haladtak a felek, szép és bosszantó megoldásokat egyaránt láthatott a publikum. A félidő előtti utolsó percek aztán ismét hazai pillanatokat hoztak, Ruják öt pontjának köszönhetően a nagyszünetben 47:41 volt az állás.

A harmadik periódus elején Ferencz triplájával már 12 egység volt a hazaiak fórja, de az Atom szívósan küzdött. Idlet, Körtélyesi, Vojvoda, Tóth Ádám és Kovács Ákos egyre gólerősebben pattogtatott, olyannyira, hogy a vezetést is pár pillanatra visszavette az ASE. De ismét megújult a Hencsey legénység és a záró etap előtt újra öt egység volt a csapatok között. Ruják távolija után a 32. percben 78:68 volt oda, majd Lorenzo Williams próbálta közelebb hozni övéit. A hajrában aztán a hazaiak 10-0-s rohanása pontot tett a rangadó végére. A piros kék gárda így az alapszakasz második helyén végzett, míg a Körmend az ötödik helyen zárt, győzelmével a vasi alakulat is a felsőházban folytathatja a középszakaszt.

Lami-Véd Körmend – Atomerőmű SE
94-85
(26-25, 21-16, 26-27, 21-17)
NB1/A csoport, alapszakasz 22. forduló
Körmend, Városi sportcsarnok, 1700 néző
V.: Györffy P., Török R., Farkas G., (Major Gy.)

 

Körmend: RUJÁK 15/9, Fodor G. 2, FERENCZ 24/18, AUSTIN 26, SHAW 14/3 Cs.: Krayem 2, Sonyák 2, Grebenár 8, Farkas -, Kutasi 1.

ASE: WILLIAMS 18, Levy 15, VOJVODA 23/9, Kámán 3/3, IDLET 11 Cs.: Körtélyesi 5, Tóth Á. 7, Kovács Á. 3/3, Eilingsfeld -.

Kipontozódott: Idlet (36.), Kámán (37.)


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%