Már nem Branislav Dzunic irányítja a csapatot

2021.04.21, 22:08 Kosárlabda
Rövid közlemény

A keddi Naturtex-SZTE-Szedeák elleni vereséget követően a klub és Branislav Dzunic vezetőedző nem kívánják folytatni a közös munkát. A csapat irányítását a szezon végéig Jan Pavlík veszi át, így a pénteki mérkőzésre már ő fogja felkészíteni a csapatot.

Branislav Dzunic: "A tegnapi mérkőzésen egy hosszú, vontatott és rendkívül nehéz szezon után teljesedett ki bennem az, hogy a csapat érdekeit szem előtt tartva be kell látnom, hogy egészen egyszerűen nem tudom tovább folytatni a vezetőedzői munkámat. A mérkőzés után jeleztem ezt a vezetőségnek, akik elfogadták a döntésemet, így a szezon végéig már nem én fogom irányítani a csapatot."

Dr. Kovács Antal: "Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, de úgy gondolom, hogy ezt elmondhatjuk az egész szezonról. Kevés olyan alkalom volt, amikor teljes kerettel tudtunk kiállni az aktuális ellenfelünkkel szemben. Sérülések, koronavírus, karantén és még sok más befolyásolta a teljesítményünket, olykor-olykor azonban felcsillant a remény, hogy bőven van keresnivalónk a legjobb nyolc között. Tiszteletben tartjuk Branislav Dzunic döntését, ahogyan ő is fogalmazott egészen egyszerűen elvesztette azt a képességét, hogy érdemben tudjon segíteni a csapatnak. Az ő sportszerűségét jelzi, hogy ő tette meg ezt a lépést és belátta, hogy a csapatnak az lesz a legjobb, ha a hátralevő mérkőzéseken nem ül le a kispadra."


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%