Magabiztos hazai győzelem

2013.04.30, 19:46 Kosárlabda


109:64-re győzött az Atomerőmű SE a Lami-Véd Körmend ellen a negyeddöntő harmadik, paksi mérkőzésén. Az összecsapást végig kézben tartotta Schmidt Béla együttese, a párharc állása 2:1 az ASE javára.

A negyeddöntő harmadik paksi összecsapásának elején a vendég Lami-Véd Körmend kezdett pontosabban, de az Atomerőmű SE játékosai nem voltak még üzemi hőfokon. A negyed derekán utolérte riválisát az ASE, és a lefújáskor már tisztes távolságba került. 27:16-ról kezdődött az újabb periódus, melyben minden ott folytatódott, ahol az előzőleg abbamaradt. Sőt az Atom fokozni is tudta a tempót, amit a piros feketék a pályán szemléltek. Schmidt Béla legényei tetszés szerint dobálták a labdát a gyűrűbe, a publikum ovációja közepette. A remek védekezésnek köszönhetően csak elvétve esett körmendi kosár, a nagyszünetben az ASE már 28 egységgel tartott előrébb. Az első 20 percben az egész hazai csapat dicsérhető teljesítményéért, míg a túloldalon Kyle Austin alkotott maradandót.
A térfélcserét követően kényelmesen őrizte 30 pont körüli előnyét a vendéglátó. Körtélyesi volt ellenállhatatlan ekkor a piros kékeknél, odaát csak egy legény, Austin nyújtott emlékezeteset. 77:45-ről indult a záró etap. Az ASE fiataljai lassan pályára kerültek, míg Hencsey Tamás egylete beletörődött a vereségbe. A 100. pontot Kerpel- Fronius dobta, így a sört a paksi 13-as fizette a meccs után társainak. A végjátékban Czinger és Illés is betalált a vendéggyűrűbe, minden Atomos feliratkozott tehát a pontszerzők közé. Összességében ezen a napon nem volt egy súlycsoportban a két gárda, és a mérkőzést ilyen arányban is megérdemelten nyerte az ASE. A végeredmény: Atomerőmű SE- Lami-Véd Körmend 109:64.

A párharc állása jelenleg 2:1 az Atomerőmű SE javára. A három győzelemig tartó sorozat újabb felvonását Körmenden rendezik, a találkozó május 3-án pénteken 19 órakor kezdődik.

Atomerőmű SE - Lami-Véd Körmend
109-64
(27-16, 32-15, 16-14, 32-19)
NB 1/A csoportos, férfi kosárlabda bajnokság
play-off, negyeddöntő, 3. találkozó
Paks, Gesztenyés úti sportcsarnok, 800 néző
V.: Györffy P. A., Jakab L., Söjtöry T. (Farkas Z.)

 

ASE: Williams 4, LEVY 12/3, VOJVODA 12/6, KÖRTÉLYESI 22, Tóth Á. 3 Cs.: Idlet 14, Kámán 5/3, Kovács Á. 8/3, Eilingsfeld 15/3 , Kerpel-Fronius 9, Illés 3/3, Czinger 2.

Körmend: Ruják 6, Fodor G. 5/3, Ferencz 8/3, AUSTIN 20, Farkas 5 Cs.: Grebenár 1, Sonyák 3/3, Golomán 6, Sömenek 2, Kocsis 8/6.

A három győzelemig tartó párharc állása: ASE – Körmend 2-1.