Magabiztos győzelem

2013.09.20, 20:52 Kosárlabda


 

101:62-re verte az Atomerőmű SE a cseh Ostrava együttesét az I. Morgen Ferdinánd emléktorna 2013 első napjának második mérkőzésén. A piros kékek közül hét játékos ért el kétszámjegyű pontot.

A hazai publikum előtt játszó Atomerőmű SE alaposan bekezdett a cseh Ostrava ellen. Az ötödik percben már 15:5 állt a táblán, de a vendégek rendezték soraikat és rövid idő alatt megfelezték hátrányukat. A lefújáskor azonban így is 24:17 volt az állás, köszönhetően a jó paksi hajrának. A második negyedben tartotta a 8-10 pontos különbséget az ASE, elsősorban külső dobásainak köszönhetően nem szakadt le riválisától a cseh egylet. Az első 20 percben Stehlik, Jurecka és Wilman alkotott maradandót odaát, míg az Atomosok közül Körtélyesi, Medve és Jones is elérte a 10 pontot. A nagyszünetben 48:39-re vezetett a házigazda.

A második félidő Tóth Ádám hatalmas zsákolásával kezdődött, ami megadta az alaphangot a folytatásra. Bár szívósan küzdöttek a csehek, a különbség folyamatosan nőtt a felek közt. A 25. percben 60:44 volt, újabb két és fél perc múlva már 69:49. A harmadik periódusban az ASE csapatából Eilingsfeld, Medve, Jones és Tóth szorgoskodott a legjobban. A negyedik felvonásban az érdemi dolgok eldőltek, a kérdés csupán annyi maradt, mekkora lesz a differencia a lefújáskor. A vereségbe beletörődő Ostrava már csak asszisztálni tudott a szebbnél szebb paksi kosarakhoz, a végső dudaszó előtt Baki triplája hullott a gyűrűbe, mellyel kialakult a végeredmény. Atomerőmű SE- Ostrava 101:62.

 

Atomerőmű SE - Ostrava
101-62
(24-17, 24-22, 25-15, 28-8)
Paks, Morgen Ferdinánd Emléktorna



ASE: Baki 3/3, Eilingsfeld 13/3, Kerpel 2, Wisseh 5, Szabó 10/6, Jones 17, Kovács Á. 18/9, Körtélyesi 13/3, Medve 10/3, Tóth Á 10,



ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%