Magabiztos győzelem a nyitányon

2013.10.05, 19:49 Kosárlabda


 

116:76-ra győzött az Atomerőmű SE a 13/14-es bajnoki nyitányon, hazai pályán a Marso- Vagép Nyíregyháza ellen. A mérkőzésen végig az ASE dominált, sikere irányban is teljesen megérdemelt.

A mérkőzés első perceiben a mindössze két légióssal felálló (az amerikai Summers játékengedélye nem érkezett meg) házigazda Atomerőmű SE rögtön éreztette a Nyíregyháza együttesével, ezt a találkozót csak az ASE nyerheti. Szemre is tetszetős támadásokat vezettek a vendéglátók, az NYKK csak elvétve találta az utat a paksi gyűrűhöz. 27:13-ra nyerte a nyitó felvonást az Atom. A folytatásban a Nyírségieknél Edwards próbálta partiban tartani övéit, a nagyszünetben egymaga 23 pontig jutott. Az ASE trénere a rotációnak köszönhetően mindenkinek több játékpercet adott, így jobban eloszlottak a találatok. Jones 13 egysége, valamint a másik új szerzemény Vaughn három triplája érdemel említést a kiváló csapatmunka mellett. A félidőben 58:37 volt az állás.

A térfélcsere után minden ott folytatódott, ahol előzőleg abbamaradt. Az ASE folyamatosan növelte előnyét, és továbbra is remekül szolgálták ki egymást a társak, míg a túloldalon szinte csak Edwards szorgoskodott. 85:53-ról kezdődött a záró etap. Mivel az érdemi kérdések eldőltek, így  a látványos kosarak sem maradtak el. Vaughn újabb két távolit küldött a helyére, emellett passzaiból is rendre kosarakat szereztek a paksiak. A végén az NYKK-tól még Rembert és Hall is többször betalált, de az utolsó találat az Atomos Baki Gergely nevéhez fűződik, aki stílszerűen hárompontossal vetett véget a mérkőzésnek.
A végeredmény: Atomerőmű SE- Marso- Vagép Nyíregyházi KK 116:76.

 

Atomerőmű SE - Marso-Vagép NYKK
116-76
(27-13, 31-24, 27-16, 31-23)
ASE Sportcsarok
Vezette: Cziffra Cs., Török R., Németh Cs. (Várhalmi)

 

ASE: Kovács Á. 10/3, Medve 8/6, Szabó Zs. 15/6, KÖRTÉLYESI 9/3, TÓTH 14 Csere: VAUGHN 17/15, Eilingsfeld 6, JONES 19, BAKI 10/6, Kerpel-Fronius 8/6,

NYKK: SIMMS-EDWARDS 37/12, Rembert 17/3, Mohácsi 2, Cseh 2, Poscic 5 Csere: Polyák 3, Hall 10/6, Varga -,

 

Branislav Dzunic: Örülök, hogy nagyon sok könnyű kosarat szereztünk, rengeteget futottunk. Ugyan a védekezésben még akadtak hibák, ennek ellenére győzelmünk megérdemelt.
Kovács Ákos: A vártnál könnyebb győzelmet arattunk. Az első meccs mindig nehéz, nehéz ráhangolódni a bajnokságra, de most ez jól sikerült. Agresszívek voltunk védekezésben, és ebből tudtunk indulni, és könnyű kosarakat dobni. Jó ritmust fogtunk, járt a labda, és a kinti és a benti helyzeteket egyaránt sikerült jó százalékban értékesítenünk.

Horváth Imre: Gyenge védekezésünk és a Paks kiemelkedő dobóteljesítménye együtt okozta nagyarányú vereségünket. Bízom a javulásban.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%