Magabiztos győzelem az Alba ellen!

2020.01.11, 20:22 Kosárlabda
Végig uraltuk a mérkőzést, extra dobóformát produkáltunk.

Kis Raul triplájával kezdődött a mérkőzés a zsúfolásig megtelt ASE Csarnokban, viszont az Alba is elkapta a fonalat a mérkőzés elején, Guyton és Ljubicic is eredményes volt a vonalon túlról. Szórta a pontokat mindkét csapat, villámgyors támadások jellemezték a mérkőzés első perceit. Jól védekeztünk, többször sikerült labdát szereznünk, amiből rendre jöttek az értékes pontok. A negyed végén a mi perceink következtek, Előbb egy szenzációs Shannon passzból Justin Jackson volt eredményes, majd Shannon szerzett labdát a bedobást követően és zsákolt egy hatalmasat, ezután ismét sikerült megzavarnunk az Albát, nem tudták játékba hozni a labdát. Felrobbant a csarnok! (26-22)

Remek lendülettel kezdtük a második etapot is, Coleman közeli, Velkey tripla, Jackson zsákolás, a vendégeknél továbbra is Guyton nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Velkey Faust és Orlando vonalon túli dobásaival már 12 ponttal vezettünk a negyed felénél. (44-32) Ebben a játékrészben nagyon minimálisan hagytuk érvényesülni Jesús Ramírez csapatát, ez a félidőre a pontkülönbségen meg is látszott, 60-37-es állásnál szólalt meg a félidőt jelentő sípszó. Az első 20 percben 61,9 %-kal dobtuk a kétpontosokat és 64,3 %-kal a triplákat.

A harmadik negyed első percei nem teltek zökkenőmentesen, a vitatott bírói ítéletek folyamatosan megszakították a mérkőzést. A 20 pontos különbséget tartani tudtuk, Shannon zsákolása után a fehérváriak kértek időt. Elkaptuk a fonalat és ismét elkezdtük gyártani a pontokat, Orlando Coleman szenzációs teljesítményt nyújtott, a mérkőzésen először vezettünk 28 ponttal.

Lóránt Péter hárompontosa nyitott meg a záró játékrészt a Gesztenyés úton, de a találkozó ismét sok megszakítással folytatódott, faultok, technikai hibák, kiállítás, volt miből szemezgetnie a szurkolóknak. A hangulatot Nick Faust hozta vissza egy zsákolással, a negyed felénél 95-69-re vezettünk. Végül magabiztosan, telt ház előtt győztük le az Alba Fehérvár együttesét, fontos mérkőzést húztunk ma be.

 

Dzunic Branislav: Nincs sok mondanivalóm, jó energiával játszottunk, védekezésben sok eladott labdát kényszerítettünk ki és könnyű kosarakat tudtunk belőle dobni. Nagyon jó dobóformánk is volt, jól sikerült a meccs. Örülök, mert hazai pályán eddig nem játszottunk ilyen felszabadultan.

Lóránt Péter: Örülök, hogy sikerült nyernünk, szeretném kiemelni Velkey Janit és Rault, sokat segítettek a csapatnak, rengeteg triplát dobtak, amik a legjobbkor jöttek, persze ne menjünk el a 25 gólpasszunk mellett sem, azt hiszem ez mindent elárul.

Jesús Ramírez: Gratulálok a Paksnak. Sajnos nem jó energiával kezdtük a mérkőzést, pár játékos hozzáállása nem volt megfelelő, sok egyéni megoldást próbáltunk kitalálni, a második félidőben valamivel jobb volt a játék, de úgy gondolom, hogy a Paks megérdemelten nyert, ilyen hozzáállás nem elfogadható.

Luka Markovic: Gratulálok a Paksnak, jobb energiával játszottak. Mást nem szeretnék mondani.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%