Ma elkezdődik a Magyar Kupa

2012.01.17, 07:56 Kosárlabda
 

 

Az Atomerőmű SE harmadszor méri össze erejét a Szegeddel a 2011-2012-es kiírásban. A bajnoki meccseket követően, melyeken Völgyi Péter együttese diadalmaskodott, ezúttal a Magyar Kupában küzdenek egymás ellen a felek. Az első találkozót Pakson rendezik, így a sorozatot korábban négyszer is megnyerő ASE minden bizonnyal azon lesz, hogy már a keddi meccsen eldöntse a párharc kimenetelét. Erre minden esélye megvan a piros kékeknek, mivel pár napja tovább erősödött az Atom kerete. A costa rica-i Hernold Gardener érkeztével megoldódni látszik a paksi centerkérdés, a magasember a Sopron elleni bemutatkozása során 14 pontot és 9 lepattanót szerzett, valamint kiosztott egy blokkot. A Szeged éppen a palánkok alatt dolgozott eddig hatékonyan a korábbi mérkőzések alkalmával, az Ivosev- Dukics duó sok fejtörést okozott már Völgyi Péternek és csapatának. A feladatot azonban kétszer már sikeresen megoldotta az ASE, vagyis legyőzte az „egyetemistákat”, így bizton állítható a következő siker sem sokat várat magára. Az ATOMERŐMŰ SE - NATURTEX-SZTE SZEDEÁK összecsapás január 17.-én kedden 18 órakor kezdődik a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A találkozót a Paksi Kistérségi Televízióban szerdán 17.30-tól felvételről láthatják. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját január 25.-én szerdán 18 órakor Szegeden rendezik.

 

 

korábban egymás ellen:

11.10.08.

 

Atomerőmű SE - NATURTEX-SZTE SZEDEÁK
93-80
(23-18, 26-16, 22-24, 22-22)
Paks, 1000 néző. V.: Kapitány G., Ádám J., Szabó G.

 

Atomerőmű SE: L. WILLIAMS 23/9, D. WILSON 14, Vojvoda 8, KÁMÁN T. 17/9, Tóth Á. 6. Cs: Nailon 11, Morgen 4, Kovács Ákos 2, Körtélyesi 5/3, Kerpel-Fronius, Kovács Ádám. 
Edző: Völgyi Péter

Szeged: Drahos 10, IVOSEV 21/6, Kiss Zs. 5/3, Tanács 13, DUKICS 24/6. Cs: Molnár M., Vida M. 4.
Edző:Fodor Péter

 

 




ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%