Látványos játékkal a nyolc közé

2011.01.25, 18:34 Kosárlabda
  Körtélyesi Gergely 18/3

Kettős győzelemmel jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé az Atomerőmű SE. A négyszeres kupagyőztes együttes Debrecenben 110:85-re diadalmaskodott. Horváth Imre együttese magabiztos 31 pontos előnnyel érkezett kedd este a Civis városba, így a vezetőedző nem kockáztatott sokat azzal, hogy ezúttal négy légiósa közül - az idény során először -Brooks Sales-t hagyta ki. A mérkőzés kezdeti szakaszában jól tartotta magát Ráthonyi Tamás egylete, Kovács triplájával, majd Singletary duplájával jobban kezdett a Factum. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a felek, a hazaiaknál a már említett légiós vitézkedett, míg a piros kékeknél megoszlottak a pontok. A negyed végén 25:25 volt. A következő 10 percben rendezte védekezését az ASE, azonban támadásban továbbra is hatékonyak maradtak, így gyakorlatilag ebben a játékrészben lezárták az összecsapást. A nagyszünetben már 39:56 állt az eredményjelző táblán. A fordulást követően Johnson triplájával már 20 felett volt közte, a 200 drukker nyugodtan szemlélte a találkozót. Melyen izgalmas jelenet nem adódott, a harmadik és negyedik etapot egyaránt 27:23-ra az Atom nyerte. A záró felvonásban már a látványra is adtak a paksi kosarasok, többek közt Körtélyesi zsákolása is élményszámba ment. Horváth Imre a játékelemek gyakorlása érdekében a meccs végéhez közeledve többször időt kért, a végső dudaszó pillanatában 25 pontos különbség mutatkozott. Így azoknak a bukmékereknek lett igazuk, akik kettős Atomos győzelmet jósoltak. Factum Sport Debrecen- Atomerőmű SE 85:110. A mérkőzést a Paksi Kistérségi Televízióban január 26.-án szerdán 17.30-tól felvételről láthatják.

 

Factum Sport Debrecen - Atomerőmű SE
85:110
(25:25, 14:31, 23:27, 23:27)
Magyar Kupa
Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 200 néző
V.: Hartyáni Zs., Jakab L., Jurák K. (Bodrogváry)

Factum Sport: Boros -, SINGLETARY 16/3, MEKONGO 21/3, Vas 4, LANGFORD 15/3. Csere: Pék 3, Varga Á. -, Mondzinger 5/3, Tóth G. 3/3, Balogh A. 2, Lajsz -, Kovács I. 16/6.

ASE: Kovács Á. 10/6, WINTERS 14/12, Hodges 7/3, KÖRTÉLYESI 18/3, Jonson 11/6. Csere: FAKRAS A. 14/3, Morgen 11/6, Horti 10, Tóth P. 8, Pavlik 7/6.

Ráthonyi Tamás: Egy kicsit most a csapat minden tagjának magába kell szállni. Egyáltalán nem vagyok elégedett azzal, amit láttam. Hetek óta a védekezést gyakoroljuk aztán eljön a meccs napja és semmit nem valósítunk meg a megbeszéltekből.

Horváth Imre: Örülök annak, hogy a nagy előny ellenére végig koncentráltan játszottunk. Azt gondolom, később jól sülhet el, hogy most mindenkinek lehetőséget tudtam adni, hogy értékes perceket töltöttek a pályán a cseréink is.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%