Körmenden zárjuk az alapszakaszt

2015.03.06, 19:39 Kosárlabda
Az egész szezonra kidőlt Jarrod Jones nélkül utazunk Körmendre szombaton. Már biztos alapszakasz elsőként is a győzelem a cél.

 

 NB1 - Alapszakasz, 26. forduló
Egis Körmend - Atomerőmű SE
2015.03.07. 18:00  (U21 - 15:30)
Körmend, Városi Sportcsarnok
V:

Várható kezdőcsapatok
Körmend: Walker - Seals  – Ferencz – Tóth N. – Richards

ASE: Dugat - Baki - Evans - Szabó - Tóth

Immáron biztos alapszakasz győztesként lépünk pályára szombaton a Körmend ellen. Sajnos Jarrod Jones sérülése rányomja a bélyegét erre a mérkőzésre, és vélhetően a szezon további részére is. Eddig is mindent bele kellet adni, hogy ott álljunk ahol, de a folytatásban még többre lesz szükség, ha oda akarunk érni a döntőbe. Elsősorban persze a palánk alatti embereinknek kell az eddiginél is többet nyújtani, élükön válogatott centerünkkel, Tóth Ádámmal, akinek Jones kiesésével gyakorlatilag nem maradt konkurenciája posztján. Persze azért Eilingsfeld és Szabó is be fog segíteni centerben, de a kulcs Tóth játéka lesz.

Ami a Körmendet illeti, egyre jobban kezdenek összeállni, a "rettenetes" ősz után egészen kiváló tavaszt futnak, sőt: ha csak a második kört néznék, bizony a dobogón találnánk a vasiakat. A Walker - Seals - Richards légióstrió mindegyike szezon közben érkezett, és úgy tűnik, ők végre beváltják a reményeket. És mivel a többiek közül akár Ferencz, Tóth, Török vagy Popadic is képes mérkőzést eldöntő teljesítményre, egészen biztosan nem vár ránk könnyű meccs holnap. Egy biztos: az őszi meccstől eltérően most nem mi leszünk az esélyesek.

Azon a találkozón az ötödik percben éppen Jarrod Jones zsákolásával v ettük át a vezetést, amelyet aztán már nem is engedtünk ki a kezünkből, és bár a Körmend végig a nyomunkban volt, 88-79 arányban mi nyertük a mérkőzést.

{youtube}H_QFgfiINJU|525|400|0{/youtube}

A két vezetőedző így nyilatkozott a találkozó előtt a bb1.hu-nak:

Déri Csaba: "Először is mindenképpen jár a gratuláció a Paksnak az alapszakasz-győzelemhez. Nagy dolog ez. Nagyon tisztelem Braniszlav Dzunicsot, mind játékosként, mind edzőként a hozzáállása és a fanatizmusa miatt is. Vitathatatlan érdemei vannak a csapat sikereiben, nagyon karakteres a Paks játéka. Ellenfelünk már a középszakaszra, illetve a rájátszásra készül, erős fizikai munkát végez, ennek köszönhetően lehet, hogy nem lesz olyan friss. Azonban fontos megjegyeznem, hogy tiszteljük az ellenfelünket, hazai pályán viszont nyerni akarunk. A legfőbb célunk, hogy visszaállítsuk a körmendi hazai pálya tekintélyét, ismét teltházas meccsek előtt játsszon a csapat, és megmutassa a közönségnek, hogy értük lép pályára. Lehet az ellenfél a Paks vagy éppen a Real Madrid, mindenki ellen győzni akarunk hazai pályán, magas pontszámú, közönségszórakoztató kosárlabdával. Szerdán nagyon értékes sikert arattunk, sok jó egyéni teljesítménnyel. Az ASE bő rotációval dolgozik, nagy fizikummal rendelkező csapat, más taktikára lesz szükségünk, mint az előző fordulóban. Csütörtök óta már erre a meccsre hangolunk, szombaton pedig állunk elébe a feladatnak, melyhez kérjük a közönségünk támogatását is."

Branislav Dzunic: "Ehhez a mérkőzéshez is úgy állunk hozzá, mint a többihez, szó sincs arról, hogy tét nélküli találkozóként készülnénk rá. Minden meccsnek van tétje, így a szombati, Körmend elleninek is. Jones sérült, a többiek viszont rendben vannak. Sok idő nincs felkészülni egy-egy bajnokira, továbbra is szerda-szombat ritmusban játsszunk. Egyelőre nem került szóba a felsőházi középszakasz sem, ugyanis mindig csak a következő feladatra, a következő meccsre készülünk."

Kép: bb1.hu

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%