Könnyed győzelem

2013.01.26, 18:48 Kosárlabda


 

104:60-ra győzött az Atomerőmű SE a férfi élvonalbeli kosárlabda bajnokság 18. játéknapján hazai pályán a Factum Sport Debrecen ellen. Sikerével Gutierrez Garcia Enrique csapata megerősítette helyét a táblázat második helyén.

A sereghajtó Factum Sport Debrecen látogatott a legutóbbi fordulóban a Gesztenyés úti sportcsarnokba, így a mérkőzés egyértelmű esélyese a második helyen álló Atomerőmű SE volt. A piros kékek a meccs első perceiben jelezték, a vendégek nem sok jóra számíthatnak a találkozón. Vojvoda vezérletével állva hagyta riválisát az ASE, a látogatók csak elvétve jutottak el a hazai gyűrűig. 10 perc után 19:6 állt a táblán. A folytatásban Kovács Ákos, Levy és Kámán is belelendült a pontgyártásba, és a Gutierrez legények továbbra is jól védekeztek, ennek köszönhetően egyre csak nőtt a különbség. A Factumból Smith és Stafford alkotott maradandót 20 játékperc alatt. A nagyszünetben 54:21-re vezetett az ASE.

A térfélcsere után Kámán Tamás megdobta negyedik, ötödik, majd hatodik tripláját, de Idlet, Levy, és Lorenzo Willimas is ihletett formában pattogtatott. A Debrecenben szinte csak Smith talált a paksi gyűrűbe. Az érdemi kérdések ekkor már eldőltek, a negyedik negyedre 44 pontos előnye tudatában készülődhetett az Atom. A záró szakaszban Eilingsfeld szórakoztatta a hazai publikumot, de a túloldalon Smith is szép kosarakat szerzett. Az utolsó percekben már többnyire a fiatalok játszottak a parketten mindkét oldalon, a mérkőzés pedig csendben véget ért. Atomerőmű SE- Factum Sport Debrecen 104:60.

Az Atomerőmű SE a következő fordulóban Nyíregyházán vendégszerepel. A mérkőzés február 2-án szombaton 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban másnap 17.30-tól felvételről láthatnak.

Atomeromű SE - Factum Sport Debrecen
104-60
(19-6, 35-15, 29-18, 21-21)
Atomerőmű Sportcsarnok
Vezette: Farkas G., Gelencsér Gy., Vida B.

 

Atomeromű SE: L. WILLIAMS 9, Levy 13, VOJVODA 18/9, KÁMÁN 18/18, Tóth - Csere: Kovács 10, Kerpel-Fronius 2, EILINGSFELD 19/3, IDLET 11, Czinger 4

Factum Sport Debrecen: Helmeczi 4, SMITH 23, Stafford 14/6, Izzo 2, Cseh - Csere: Vas 5, Kovács 7/3, Pék 2, Benőcs 3/3

Kipontozódott: Izzo