Rég várt győzelem Kaposváron

2012.10.10, 16:58 Kosárlabda
Tóth Ádám remek centerjátékára is szükség volt a Kaposvár legyőzéséhez.

103:102-re győzött az Atomerőmű SE a honi élvonalbeli kosárlabda bajnokság második fordulójában Kaposváron. A piros kék egylet a hajrában fordította maga javára a találkozót.

Az első fordulóban a Kaposvár Körmenden diadalmaskodott, míg az Atomerőmű SE a Jászberényt fektette két vállra a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A veretlen csapatok csatája komoly izgalmakat ígért, a jóslat bevált. A mérkőzés elején Kámán, Körtélyesi és Vojvoda találataival 6:0-val kezdett az ASE, de a hazaiak időben észbe kaptak, Swanston kosarával az ötödik percben már 8:7-volt a KKK javára.
A folytatásban a kék fehérek játékosa Spica, míg a piros kékeknél Lorenzo Williams szórta a kosarakat, a felek fej-fej mellett haladtak. A nyitó etapot 25:19-re a vendéglátók nyerték. A második 10 percben Vojvoda találatával 27-nél utolérte riválisát az Atom, de a vezetést csak a 19. percben tudta átvenni a Gutierrez társaság. A félidőben 50:50-et mutatott a tábla.
A térfélcserét követően próbálta leszakítani a látogatókat a somogyi alakulat. 66:57-nél Vojvoda triplája a legjobbkor érkezett, olyannyira, hogy Nick Williams öt pontjával ismét egál közeli volt az állás. A záró etap előtt négy egységgel tartott előrébb a Kaposvár. Spica a továbbiakban is ipari mennyiségben termelt, míg az Atomosoknál Tóth Ádám tartotta partiban övéit. 4 perccel a vége előtt 91:91 állt az eredményjelzőn. A hajrában Lorenzo Williams vezetésével 7 ponttal megugrott az ASE és az előny kitartott a lefújásig, Spica már csak kozmetikázni tudta különbséget. Kaposvári KK- Atomerőmű SE 102:103.

A következő fordulóban az Atomerőmű SE hazai pályán fogadja a Zalaegerszegi TE együttesét. A mérkőzés október 13.-án szombaton 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap 17.30-tól felvételről láthatnak.

 

Kaposvári KK - Atomerőmű SE
102:103
(25:19, 25:31, 32:28, 20:25)
Kaposvár 1000 néző
Játékvezetők: Benczur T., Hegedűs T., Németh Cs., Ellenőr: Bukta F.,

KKK: Drahos 8, Swanston 12/9, DUNN 21/6, Dávid 13, SPICA 35,
Cserék: Hendlein 13, Szőke -, Kiss -,

ASE: Williams L. 22/6, VOJVODA 20/9, Körtélyesi 7/3, Kámán 2, Idlet 8,
Cserék: Eilingsfeld 6, WILLIAMS N. 22/9, TÓTH Á. 16, Kerpel-Fronius -, Czinger -,

Fekete Ádám: Öt perccel a vége előtt a kezünkben volt a meccs, de akkor több fegyelmezetlenség miatt sorban hibáztunk. A hajrában Lorenzo Williams egyéni klasszisa döntött.

Enriqe Gutierrez Garcia: Izgalmas jó mérkőzésen a pontosabb és nyugodtabb végjátékunknak köszönhetően megnyertük a számunkra nagyon fontos találkozót.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%