Kikaptunk az Oroszlánytól

2023.05.23, 10:21 Kosárlabda
Vereséggel búcsúztattuk el a 2022/23-as szezont a paksi közönségtől.

Play-out – IX. Forduló
Atomerőmű SE – MVM-OSE Lions
80 – 83
(19-23, 21-10, 18-27, 22-23)

Deon Edwin szerezte meg az ASE első pontjait a mérkőzésen, majd Szabadfi Márk talált be a másik oldalon, amire Paul Atkinson Jr. válaszolt. Edwin újabb pontjai után Pajor is eredményes volt, majd Gulyás Milán triplázott. Elkezdett látványos kosárlabdát játszani a vendég gárda, Henry kétszer is hatalmasat zsákolt, ezt Taiwo elégelte meg és válaszolt szintén egy óriási zsákolással. Jó iramban folytatódott a mérkőzés, kiegyenlített párharc folyt a pályán, az első negyedet 19-23-as állással zártuk.

9-0-ás rohanással kezdtünk a második etapot, Gulyás, Frank és Buckingham termelték a pontokat. Carev triplájára Edwin válaszolt, majd Buckingham ziccere is jó volt, ezzel a második negyed 5. percében 14-3 volt az etap állása. (33-26) Megszakadt a jó sorozatunk, dekoncentráltak lettünk, aminek az eredménye az lett, hogy kiegyenlítettek a vendégek. (33-33) A rövidzárlat után ismét rákapcsoltunk és a félidő előtt magabiztos előnyre tettünk szert. (40-33)

Könnyű Barnjak kosárral indult a második félidő, majd Calloway is eredményes volt. Végig jól játszott az OSE ebben a negyedben, a hátrányukat az utolsó percekre le is tudták faragni, miután Ruják triplájával először egálra módosult az állás, majd Krestinin büntetőivel már a piros mezeseknél volt az előny. (55-58) Frank hárompontosa nagyon jókor jött, a fiatal magyar játékos már 13 pontnál járt ekkor, végül Illés Máté kosara kimaradt, így 58-60-nal zártuk a harmadik negyedet.

Atkinson Jr. kettese, majd triplája nyitotta a záró felvonást, az előny ismét nálunk volt. Kiélezett párharc folyt a pályán, az előny hol az egyik, hol a másik oldalon volt. Pajor triplája nagyon jókor jött, de Barnjak egyből válaszolt is rá egy tempóval, majd Henry a hetedik zsákolását is "elkövette", Frank azonban higgadtan válallta el a kinit dobást, amit sikeresen értékesített is. Másfél perccel a végső dudaszó előtt Atkinson szerzett egy fontos támadólepattanót, majd a ziccere is jó volt az amewrikainak, ezzel visszajöttünk 1 pontra, majd Barnjak hármasára Edwin válaszolt, végül Buckingham duplájával vettük át a vezetést. Kaotikus utolsó másodpercek voltak, 80-79-es állásnál még 38 másodpercet mutatott az óra amikor Csirke Ferenc időt kért. Villámgyors Barnjak kosár érkezett, ezután a győzelemért támadhattunk, Atkinsont azonban a palánk alatt faultolták le, mindkét büntető kimaradt, a túloldalon viszont Dimitrijevic értékesített büntetőtek. (80-83)


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%