Kezdődik a Magyar Kupa

2013.01.18, 06:57 Kosárlabda


2013 második tétmérkőzésén a Magyar Kupában lép pályára az Atomerőmű SE. A trófeát korábban négyszer elnyerő piros kékek ezúttal a B csoportos MTK- Törökbálint ellen mérkőznek idegenben.

Molnár István csapata remekül teljesít, az NB I/B Nyugati csoportjában a Bonyhád mögött jelenleg második és a „B” Ligások számára kiírt Hepp Kupában harmadikként zárt. Az MTK- Törökbálint keretében Szarvas és Wehner a két legrutinosabb játékos, akik élvonalbeli múlttal is rendelkeznek, tehát a fazont is ők szabják a gárdának.

Az Atomerőmű SE remekül kezdte az évet, a Szombathely ellen magabiztos győzelmet aratott a Garcia legénység. Az új légiós Levy kiválóan mutatkozott be, 22 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt és továbbra is az „A” csoport harmadik helyén áll. Az Atomosoknak a Zsoldos sereg nem okozhat gondot, bár a második vonal nem lebecsülendő, főleg annak tudatában, hogy a MAFC és a Kecskemét is első ligás együttest búcsúztatva a már a legjobb nyolc között található.

A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el. Az MTK- Törökbálint- Atomerőmű SE összecsapás január 19-én 18 órakor kezdődik.

 

Az MTK- Törökbálint kerete:

SZARVAS Gábor 1981. 01. 09. 187 cm 1-2
WEHNER Zoltán 1982. 03. 19. 191 cm 2
RADOVICS Richárd 1987. 07. 15. 198 cm 3
BAROSS Kristóf 1988. 07. 26. 208 cm 5
BIHARI Máté 1987. 06. 07. 195 cm 3-4
SPIRIEV Olivér 1991. 02. 11. 190 cm 1
HORVÁTH Bence 1990. 05. 23. 201 cm 4-5
MERZA Domonkos 1992. 04. 22.
FÜLÖP Botond 1995. 01. 12. 198 cm 3-4
TÓTH Richárd 1996. 06. 29. 178 cm 1
TAKÁCS-VARGA Bendegúz 1996. 07. 17. 188 cm 1-2
FERNENGEL Bálint 1990. 03. 19. 194 cm 4-5
Vezetőedző:

Molnár István

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítása:

Szolnoki Olaj KK - Naturtex-SZTE-Szedeák

81-67   99-67

Zalakerámia ZTE KK - Marso-Vagép NYKK 92-57   2013.01.22. 18:30
MAFC - Soproni KC 77-73
Pécsi VSK-PANNONPOWER – Lami-Véd Körmend
81-62   2013.01.23. 18:30
Kaposvári KK – SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 98-93   2013.01.30. 18:30
Factum Sport Debrecen - Alba Fehérvár 83-78   67-92
KTE Duna Aszfalt – TOP COP Security Jászberényi KSE 77-70
MTK Törökbálint - Atomerőmű SE 2013.01.19. 18:00

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%