Kezdődik a bajnokság

2013.10.04, 11:05 Kosárlabda


Október 5-én szombaton 18 órakor megkezdi a 2013/14-es szezont az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata. A piros kékek az első NB I-es fordulóban a Marso- Nyíregyházi KK együttesét fogadják a Gesztenyés úti sportcsarnokban.

A vendéggárda tavaly a 12. helyen végzett, a nyáron edzőváltás történt a klubnál, Ferenczi Tamás helyét Horváth Imre vette át a kispadon. A kerethez érkezett Cseh György, Jakab Péter, az amerikai magyar kettős állampolgár Derek Hall, az amerikai Edwards Dyricius Alexander, valamint a szerb Milan Oulic. A felkészülési tornákon győzelmek és vereségek egyaránt színesítik a statisztikát, az igazi próbatétel azonban Pakson lesz az első bajnoki játéknapon. Az idénykezdet előtt érdemes áttekinti az Atomosoknál történt nyári változásokat.

A tavalyi bronzérmesnél is változás történt a kispadon. Schmidt Béla utódja a korábbi paksi bajnoki aranyérmes, legutóbb az Alba Fehérvárral bajnoki és Magyar Kupa elsőséget bezsebelő Dzunics Branislav lett. Az öltözőben új játékosok is helyet kaptak, így a szintén expaksi Medve Máté mellett Baki Gergely, Szabó Zsolt, valamint három amerikai Jarrod Jones, Deonta Vaughn és Darrell Summers. A távozók rovatba három név került, Vojvoda Dávid Szolnokon, míg Kámán Tamás és Czinger Zoltán Zalaegerszegen folytatja pályafutását. Az edzőmérkőzéseken, és a különböző tornákon széles skálán mozgott az ASE teljesítménye, nagy arányú győzelmek és vereségek egyaránt szerepelnek, a mérleg ötven százalékosra sikerült. A felvezetésből bizonyára kiderült, mindkét együttes keresi még önmagát, de ettől függetlenül a nyitányon nem szabad hogy a Nyíregyháza legyőzése gondot okozzon hazai pályán az Atomerőmű SE-nek.

 

korábban egymás ellen:

2012.11.17.

 

Atomerőmű SE - Nyíregyházi KK
83-72
(22-21, 26-15, 8-23, 27-13)
Paks, Gesztenyés úti sportcsarnok
V: Pálla Z., Balog Gy., Jurák K. (Szabó)

 

ASE: L. Williams 14/3, Vojvoda 19/9, Körtélyesi 21/3, Eilingsfeld 2, Tóth Á. 12. Csere: Kerpel -, Kovács 7/3, Idlet 2, Kámán 6/6.

Nyíregyháza: Nelson 20/3, Berkis 12/6, Mohácsi 14, Boldizsár 2, Davis 13. Csere: Kaluha 5/3, Polyák 6, Varga -.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%