Két győzelem és két vereség a hétvégén

2012.12.05, 09:54 Kosárlabda
Szombaton, Szigetszentmiklóson a Pest megyei, vasárnap Budapesten az országos bajnokságban játszott a serdülő csapat.

 

A Pest megyei versenyben a 2000/2001 –es, a budapesti mérkőzéseken az 1999/2000-es csapat játszott. Szombaton magabiztos, nagykülönbségű győzelmek, szerényebb tudású ellenfelek ellen, vasárnap egy szorosabb és egy nagy különbségű vereség volt a mérleg.

A 2000-es csapat a Pest  megyei kiírás szerint gyerek korcsoportnak számít, mivel ütközés miatt nem tudtunk elmenni az „A” csoport mérkőzéseire, játék nélkül a „B” csoportba kerültünk és itt a Nagykőrösi Sólymok és a Gödöllői Bocskai SE ellen mérkőztünk. A meccseket simán hoztuk, fizikai és technika fölényünket kihasználva, mindenki sokat játszott és tudott gyakorolni, sikerélményt szerezve. Helyenként ügyesen játszottunk, de sok volt az egyénieskedés részben sikerrel, mivel nem kaptunk komoly védekezést (bezzeg másnap!) és kevés a csapatjáték, amit most kiválóan lehetett volna gyengébb ellenfeleink ellen gyakorolni. A lepattanókat főleg a védőket nagyon gyatrán szedtük.  Védekezésünk is egy- egy gyorsabb támadóval szemben lassú volt, könnyen elment a labdás a védője mellett, ami vasárnap még szembetűnőbb volt és vasárnap rengeteg kosarat kaptunk belőle.

 

Atomerőmű SE – Nagykőrösi Sólymok KE
81:32
(19:10, 11:7, 36:7, 15:8)

 

ASE: Pupp 26,Rausch 11, Stier 6, Tarnóy D. 6, Tarnóy B. 2 
cs.: Kalmár 14, Varga 8, Tarnóy Á. 6, Veisz 2,


 

Atomerőmű SE – Gödöllői Bocskai SE
96:45
(24:6, 18:16, 23:8, 21:15)

 

ASE: Kalmár 19, Pupp 18, Tarnóy D. 16, Veisz 6, Tarnóy B. 4, 
cs.: Varga 17, Tarnóy Á. 10, Rausch 4, Stier 2


 

Másnap aztán már szembesültünk a korosztályos elvárásokkal. Előttünk a sorsolás szeszélye során két erős budapesti csapat játszott, nagy iramú agresszív védekezéssel és támadással, sok futással és csapatszinten is több egyforma használható játékossal, jó és mozgékony magas emberekkel. Végül a végig kiélezett és változatos, de szoros mérkőzést a Bp. Honvéd nyerte az Óbudai Kaszások ellen 86:78-ra. Így a második mérkőzés csapatai már tudták ki kapja a győztest, ill. vesztest győzelem, ill. vereség esetén, de az a melegítésnél látszott, hogy a pestiek erősebbek a két vidéki csapatnál.

 

A mi mérkőzésünkön nagyjából két egyforma erősségű csapat játszott, akár mi is nyerhettünk volna. De csak volna, mert védekezésünk főleg 1:1 ellen csapnivaló volt. Győri ellenfelünknél két balkezes gyors és ügyes kisember is játszott, aki főleg középről rendre megverte az álló lábú, mélységben nem jó szögben és lassan mozgó vagy álló védőjét és rendre kosárral fejezte be baloldalra a támadást. Sokszor még büntetőt is dobhatott sikeresen, mert buta és felesleges módon megtoltuk lepke faultokkal. Besegítés sem volt igazán, és amikor megpróbáltunk kicsit beljebb húzódni, minket figyelmeztettek a bírók, hogy ne zónázzunk. Érdekes, hogy ellenfelünket, amikor hasonlóan védekeztek nem figyelmeztették, és amikor a Kaszások 1:2:1:1 zónapresszt védekeztek ellenünk egész pályán, nem tűnt nekik szabálytalannak. Csak kisebb balhézásomra állt le ellenfelünk ezzel, de természetesen én kaptam technikait. Persze amikor nagy ritkán lezártuk az ügyesebbik kezet, rendre kimaradtak a ziccerek, vagy passzoltak, de ehhez 43 pontot kellett tőlük kapnunk, hogy némileg megértsük. 

A másik, ami lerontotta teljesítményünket a rengeteg (kb. 16) kihagyott ziccer, sokszor védő nélkül, ami csak a mi koncentrációnkon múlott. Az első negyedben mindjárt 6 is volt belőle, így ahelyett, hogy mi vezettünk volna néhány ponttal 14:19-es hátrányban voltunk. Ellenfelünk az első negyedben 19 büntetőt dobhatott, ebből 11 ment be, elsősorban a gyenge és lassú lábmunka miatt lekésett részben buta faltok miatt is. Sajnos a játékvezetői felfogás sem segített minket, hiszen nagyon sokszor feleslegesen fújtak, olyankor is, amikor volt némi ütközés, de semmiféle előny nem származott belőle nekünk, főleg amikor pl. Plézer Gabi  „20 kg”-jával „ütközött”. Végül ebben a szellemben 43/25 volt a győri oldalon a büntető arány, nálunk 5/1. Ez mutatja sok faultunkl ellenére, ami részben fizikai és technikai problémák miatt, részben saját butaságainknak köszönhetjük, de ez a különbség azért enyhén túlzás. Kitűnik belőle egyébként az is, hogy támadásban nem törünk be olyan agresszívan, hogy a hasonló szituációkban mi is faultokat kaphassunk. De azért már az előbb leírtak is benne voltak, sok mindent nem kellett volna befújni, amit az ellenőr is elismert.

A második és harmadik negyed kiegyenlített volt.  Mindezek ellenére 18:19 és 15:1 volt az eredmény, de folyamatosan maradt a 6-8 pontos különbség, főleg amiatt, hogy továbbra is ziccereket hibáztunk, vagy kaptuk a két kisembertől az 1:1 kosarakat, ill. 6 emberünknek is 3-3 faltja volt már. Támadásban sajnos nem vagyunk türelmesek, nem vagyunk hajlandóak legalább három átadásra és az ezekhez szükséges mozgásokra.  Nem mozgunk el a szektorunkból vagy összeszűkítjük a távolságokat és nincs hely betörésre, befutást meg se próbáljuk. Azt azért elmondhatjuk, hogy küzdöttünk becsülettel, de a sok hiba miatt pl. továbbra is folyamatosan hagytunk ki ziccereket és a fault hegyek miatt, ill. az 1:1-ből kapott kosarak miatt csekély hatásfokkal. A 37. percig vártam arra, hogy sikerül a felzárkózás, de hiába szereztünk egy-egy kosarat, rögtön jött a válasz. Így végül 57:67-nél egy ötös cserét követően már pontot sem szereztünk, de kaptunk még 6 pontot büntetőből.

 

Atomerőmű SE – Győrszol KC
57: 73
(14:19, 18:19,15:17, 10:18)

 

ASE: Major 14, Csobán 11, Zántó 6, Stier -, Rausch-,
cs.: Plézer 12, Kalmár 8, Forster 4, Pupp 2, Varga -, Veisz -,


 

Egy mérkőzésnyi szünet után – egy kadet találkozót rendeztek – az Óbudai Kaszások (ahol 17 fő 1999-es és 2 fő 2000-es játékos alkotja a keretet –nálunk 5/10 az arány) agresszív, fegyelmezett, hajtós csapatával játszottunk és érdekes módon a nagy különbség az egy mérkőzés ill.a várakozást követően agresszívabban játszottunk, mint az első mérkőzésen, amíg bírtuk szusszal. Ezt az is mutatja, hogy az első félidőben már 20/5 büntetőt dobtunk, végül 22/7-tel zártunk. Ellenfelünk játékstílusa és letámadása miatt mindent gyorsabban és rövidebb idő alatt kellett csinálni. Voltak jó periódusaink és szép megoldások is, a második negyed 16:19-e még jónak is mondható. Itt is látszott nem reménytelen a dolog, mi is alkalmasak lehetünk ilyen játékra, ha úgy állunk hozzá és dolgozunk. De összességében talán mindenkinek kiderült, aki a pályán volt, hogy miről beszélek augusztus eleje óta. Nem csak fizikálisan, de mentalitásban és fegyelmezettségben is változni és változtatni kell (elsősorban az edzéseken) ahhoz, hogy ilyen szintű és iramú játék ellen és játékot tudjunk mi is játszani.

Sajnos a letámadás ellen a 2. percben időt kellett kérni, rendezni a sorokat, ami nem igazán sikerült.  Fogalmunk sem volt mit is kellene csinálni, hova kellene helyezkedni, hogyan kellene megpróbálni elszakadni, mit kell csinálni a labdás embernek kosár után (pl. nem egyhelyben állni a palánk alatt) és mi a terület felszabadítás 1:1, amit rengeteget gyakoroltunk. 0:19-cel kezdtünk, de végre dobtunk 10 büntetőt, igaz 1 találattal. Rengeteg eladott labda is volt és 9:31-es eredmény állt a táblán. A második negyed elején aztán ellenfelünk bedobta az 1:2:1:1 zónapreszt egészpályán, ami kollégám szerint jobban vállalható a serdülő mezőnyben, mint a behúzódó védekezés. Igaz mindenféle zónavédekezés tiltott, és amikor már a második kosarat kaptuk belőle és adtuk el a labdákat és a két induló emberünk helycseréje ellenére sem (hogy a sporik is jobban lássák, a két védő nem kíséri emberét) szóltak a sporttársak a vétkes csapatnak, kisebb balhét csaptam.

Persze –megnyugtattak, hogy majd nézni fogják, és kapok egy technikait, ha nem fejezem be a reklamálást (üvöltözést), de én inkább levezettem és kiharcoltam a technikait. Ezután érdekes módon visszaállt az ellenfél a tiszta emberfogásra (ha emberről csapdáztak volna, nem szólok, a bedobásnál is megkaptuk) ami fizikai fölényük miatt amúgy is gondot okozott, és egy szoros negyedet játszottunk. A harmadik negyedben még volt néhány villanásunk és ügyes kosarunk, de ellenfelünk kíméletlenül kihasznált minden hibát és jól dobták a ziccereket, alig hibáztak. A negyedik negyedben 11:46 volt az arány. Már elfáradtunk, átszaladtak rajtunk, igaz mi is próbáltunk letámadni a mérkőzés folyamán vagy legalábbis megpróbáltuk, hogy fussunk. De így még több ziccer lehetősége volt a Kaszásoknak főleg akkor, amikor nem vettük fel a támadókat időben. A legfájóbb a meccsen egyébként az volt, amikor végre nem kaptunk indítást, felállt védelem ellen játszott ellenfelünk és mindenki labdát kapott, aki befutott a labda felé. Mindegy, hogy a sarokból, vagy oldalról. Képtelenek voltunk  jól helyezkedni és legalább néha egy jó ütemű elé sarkazással lezárni ezt az irányt és ütközni, harcolni a jobb pozícióért , és akkor sem amikor valakin ezt 5. alkalommal csinálta az embere!!!

A mérkőzéseket videóra vettük és remélem, majd ha visszanézzük tanulságos lesz. Így két vereséggel 1 pontot szereztünk és elvesztettük az esélyt a legjobb 16 közé kerüléshez.

 

Atomerőmű SE – Óbudai Kaszások
46:130
(9:31, 16:19, 10:34, 11:46)

 

ASE: Major 6, Csobán 6, Zántó 2, Stier -, Rausch -,
cs.: Plézer 12/3, Kalmár 8, Forster 4,Pupp 3, Varga 2, Veisz 2,

 

Edző: Nagy Gábor


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%