Két és fél győzelem a héten avagy törlési rekord Pécsen

2013.11.20, 09:34 Kosárlabda


 

Az elmúlt hét szerdáján a Dunaújvárosi Főiskola DSE csapatát fogadtuk a Pestmegyei Junior Bajnokság keretében. Foghíjasan délutáni tanórák miatt sajnos csak öt fővel tudtak kiállni.

A mérkőzés első negyede igencsak szerényre sikeredett. Az ötödik percben 4:8 szerénykedett az eredményjelzőn. Az időkérés után némileg felébredtünk, de lelkes ellenfelünk jól tartotta magát (19:16). A második negyedet második ötösünk erőteljesebben kezdte és ez az eredményben is megmutatkozott (42:21).  Ettől kezdve fokozatosan elhúztunk (70:27), de a játékunk sok kívánnivalót hagyott maga után. Védekezésben nem voltunk agresszívak és az egyetlen magas embert ellenfelünknél nem igazán sikerült jól fogni. Támadásban csak indításainknak örülhettünk igazán, már amikor voltak. Rengeteg technikai hiba mellett sokszor ész nélkül eldobáltuk a labdákat, csapatjátékot nem igazán gyakoroltuk nemegyszer csak önmegvalósítás zajlott a pályán. Végül nagy különbség alakult ki, de sporthaszna (legalábbis a kiemelt bajnokságra készülve, annak elvárásaihoz képest) egy-egy megvillanáson kívül nem sok volt. Várhatóan a dunaújvárosi visszavágón a teljes csapat ellen nagyobb erőfeszítés kell majd. Meg egyébként is.

 

 

Atomerőmű SE – Dunaújvárosi FDSE
91:37
(19:16, 23:5, 28:6, 21:10)

 

ASE: Sterczer 18/6, Meixner 10/6, Dávid 8, Kollár 7, Bacs 4

cs.: Gombos 13/3, Miholics 12, Veisz 12, Molnár 4, Fazekas 3


 

Az már lassan „megszokott”, hogy nincs tíz játékos az edzésen és nem tudunk hetek óta öt-öt ellen gyakorolni. A szerdai mérkőzéstől eltekintve így volt ezen a héten is. Így utaztunk el pénteken Pécsre a kiemelt U18-as bajnoki meccsre a Rátgéber Akadémia „A” ellen. Ellenfelünkről annyit tudtunk az eddigi eredményeik mellett, hogy zömmel 97/98-as játékosokból áll, Bajáról, Székesfehérvárról, Budapestről érkezett sok játékosokkal felturbózva, már tavaly is jól szerepeltek az U16-os Országos döntőn és szerb edzőjük van Ivica Mavrenski és ez annyit tesz, hogy keményen fognak játszani.

Ez így is lett. Már az első percekben szembesültünk ezzel. Ellenfelünk a falthatáron védekezett végig, agresszív lábmunkával, rengeteg ütközéssel. Pillanatok alatt el is ment többek között a mi két assziszt átadásunkkal 2:9-re. Az ötödik percre sikerült némileg felocsúdni és a hetedik percben Gombos Ádi kosara és két büntetője már az egyenlítést jelentette számunkra. Bár nem játszottunk  jól, de némileg felvettük a ritmust, Miholics Bence és Fazekas Viktor beállítása pedig újabb pontokat hozott és sikerült elhúzni 24:18-ra.

A második negyed elején már mi domináltunk, végre támadásban is szép dolgokat csináltunk és sikerült több indításunk is és a 15. percben 35:25 volt az állás javunkra. Sajnos ahelyett, hogy egy lapáttal rátettünk volna, elég volt három-négy gyatra akció és kihagyás a védekezésben és két perc alatt 37:33 lett az állás. Természetesen ellenfelünk ismét vérszemet kapott,  ahogy ilyenkor az lenni szokott, mi pedig újra a lejtő alján találtuk magunkat. Ehhez társult, hogy a pécsi csapat sokszor átlépve a falthatárt répázott minket rendesen, sok ütközésnél elengedték a sporik a faltokat, főleg a besegítéseknél. ( A büntető dobásarány ráadásul  ill. így 6:.16!! volt oda. Ezt, és a szemléletet szóvá is tettük a félidőben a játékvezetőknél. Ennek némileg meg lett a hatása, mert ezután nem volt annyira szélsőséges a fújás, ezt a büntetődobás aránya is némileg mutatja. (13:15 oda.  Össz. 16:31 !)

Így egy felpörgő ellenfél ellen vezettünk a félidőben egy ponttal 39:38-ra.

A harmadik negyed is kiegyenlített volt, sajnos sok buta faltot vétettünk, (míg ellenfelünk keményeket ), amiből jó néhány pontot kaptunk és az utolsó 5 percben jobbára mi zárkóztunk fel.  62:61 volt az utolsó 10 perc előtt és látszott kemény negyedik negyed vár ránk.

Az utolsó negyed világrekordot hozott. Egy perc játékra két-három perc ácsorgás jutott, mert folyamatosan törölgetni kellett tíz-tizenöt alkalommal a pályát a játékosok izzadságától és a nézők lecsapódó leheletétől a hideg teremben. A pálya alkalmatlanná vált a rendes játékra és lehet, hogy csak azért nem fújták le a játékvezetők a mérkőzést emiatt, hogy ne kellje újra lejönnünk. Estek keltek a játékosok, pl. ellenfelünk egyedül kosárra törő ziccerdobó játékosa is dobás helyett az alapvonalon túl landolt kicsúszva a labdával, de mi is többször elcsúsztunk labdafelvitel közben. Általában egy óra húsz perc egy mérkőzés, de a hat órakor kezdődő meccs háromnegyed nyolckor még javában tartott  illetve ácsorgott, miközben a Pécs másodedzője törölgetett. Ezért és a fokozott küzdelem miatt is kevés pont esett. Ráadásul a 36. percben 67:67-es állásnál Papp Márk egy betörést követően bokasérülést szenvedett  és le kellett cserélni, de szerencsére nem tűnt súlyosnak és az utolsó két percre saját kérésre vissza is tudott  menni.

A szoros végjáték és a kiélezett mérkőzés a Honvéd elleni találkozóra emlékeztetett, de most mi nyertük a végjátékot Kollár Zsombor és Fazekas Viktor legjobbkor jött  pontjaival és Antóni Csanád két fontos labdaszerzésével illetve az utolsó két támadásnál ellenfelünk hibázott és mi kaparintottuk meg a lepattanó labdákat. A végén már az is belefért, hogy két büntetőt is elhibáztunk az utolsó másodpercekben.  Fontos győzelmet arattunk és nem lennék meglepődve, ha a Pécs ezzel az erőszakos játékával az országos döntőben  (ha bejut) elkapna egy-két csapatot. Így 4-2-es győzelmi mutatóval a második helyen állunk a nyugati csoportban.

 

Atomerőmű SE – Kosárlabda Akadémia Pécs „A”
77:73
(24:18, 15:20, 22:24, 16:10)

 

ASE: Papp 26 , Kollár 15/9, Antóni 13/3, Sterczer 3, Meixner 2

cs.: Fazekas 10, Miholics 4, Gombos 4,


 

Másnap délelőtt Budaörsön játszottunk a Budaörsi DSE ellen. Bár nem jött el mindenki, Gomola Bencének bokasérülés után, Gulyás Milánnak pedig a visszatérés utáni első mérkőzése volt. Mindenki, aki játszott az dícséretet érdemel. Három negyeden át egyenrangú ellenfelek voltunk és igaz némi ösztökélésre, de úgy hajtottunk egészpályán 15-20 percig, ahogy mindig kellene. Az utolsó negyedben ( a harmadik negyed 0:19-es rekordja után, amit gyorsan felejtsünk el, amikor képtelenek voltunk a gyűrűbe találni ) négy és fél perccel a vége előtt erőteljes letámadásunk után rengeteg labdát szerezve feljöttünk mínusz huszonegyről mínusz tíz pontra és kihagytunk két büntetőt. Persze ezután ismét becsúsztak hibák és ezt ellenfelünk kegyetlenül kihasználta és visszaverte felzárkózásunkat, de ez a vereség a helyenként mutatott akarással és hajtással felért egy győzelemmel. Na jó, egy féllel.

Atomerőmű SE – Budaörsi DSE
64:81
(25:25, 13:15, 0:19, 26:22)

 

ASE: Gomola 18/9, Gombos 17/3, Kollár 14/3, Dávid 4, Veisz

cs.: Fazekas 10, Gulyás 1, Molnár-,

 

Edző: Nagy Gábor