Kemény meccsre készülünk Jászberényben

2016.03.01, 21:30 Kosárlabda
Tavaly otthon tartották a két pontot Horváth Ákosék, ezúttal létfontosságú lenne a siker, hogy megőrizzük első helyünket a tabellán. Chris Dunn visszatért, Jászberényben ő is ott lesz a társakkal.

 

NB1 - Alapszakasz, 21. forduló
JP-TOP COP Jászberényi KSE - Atomerőmű SE
Jászberény, 2016.03.02. 19:00
V.: Török R., Vida B., Sallai I. (Balogh L.)

Várható kezdőcsapatok
JKSE: Cohn - Rakic - Horváth Á. - Dramicanin - Sherman

ASE: Kovács - Robinson - Barnies - Eilingsfeld - Tóth

 

Ahogy vezetőedzőnk, Schmidt Béla is előrevetítette, igencsak nehéz meccs vár ránk holnap a tabella utolsó helyezett csapata ellen, amely azonban egyáltalán nem képvisel olyan gyenge játékerőt, mint ahogy azt a helyezéséből gondolnánk. Csapatukat a korábbi válogatott Horváth Ákos és Soós Gábor mellett öt légiós erősíti, akik ráadásul - Sherman érkezése óta - jó szerkezetű ötös alkotnak a pályán. Megfázott már idén Berényben a Falco, a Szeged és a Kecskemét is, de hogy a saját házunk táján is söprögessünk kicsit, tavaly mi is lógó orral távoztunk a berényi csarnokból. Pedig az előjelek akkor is mellettünk szóltak, ráadásul még láz is tizedelte a hazaiak sorait, aminek ékes példájaként a lázasan ágyban fekvő Bencze Tamás helyett Dejan Mladenovic volt kénytelen meccselni, ám így is el tudtak kapni minket. Idén is oda kell figyelni és az első perctől koncentrálni, mert pórul járhatunk. A már említett Sherman meccsenként közel 18 pontjával és 8.5 pattanójával állandó veszélyt jelent a palánk alatt, de Cohn, Dramicanin, Caffey és Horváth is legalább 12 pontot átlagol, így lesz kire koncentrálni védekezésben. Előnyünk talán a masszívabb padunkból származhat, ám a mennyiség nem minden, azt minőségre is kell majd váltani.

Ami a mieinket illeti, a családi problémák miatt hazautazó Chris Dunn visszatért Paksra és tagnap már együtt készült a társakkal a meccsre. Úgy tűnik, bokájának állapota is javult az elmúlt időszakban, talán maga mögött tudja hagyni ezt a kellemetlen sérülést és teljes erővel a játékra tud koncentrálni, mert nagy szüksége lesz rá a csapatnak.

Ami az odavágót illeti, ősszel egy viszonylag sima meccsen nyertünk a Gesztenyés úton 85-72-re. Csapatunk legjobbja a 22 pontig és 10 patanóig jutó Eilingsfeld János volt:

{youtube}emoP4YtFzlg|525|400|0{/youtube}

A két vezetőedző így nyilatkozott a bb1.hu portálnak:

Srecko Sekulovic, a Jászberény vezetőedzője: Nagyon erős ellenfél ellen nagyon nehéz meccsre számítok. Minden mérkőzés fontos számunkra, megpróbálunk minden lehetőséget megragadni a listavezető ellen is. Hazai közönségünk előtt játszunk, mindent ki kell adni magunkból a pályán, meglepetést szeretnénk okozni. A Paks minden poszton erős, tíz azonos képességű játékosa van, hosszú a kispad. Magyar válogatott játékosok, illetve jól kiválasztott légiósok alkotják a csapat keretét. Megpróbálunk hatékonyan védekezni, illetve jobban koncentrálni a támadásoknál. Nyerni akarunk, de ehhez minimum száz százalékot kell nyújtanunk. A Paks a favorit, de a szurkolóink előtt győzni akarunk. A keddi edzésekig nem volt hiányzónk, teljes kerettel készülhetünk.

Schmidt Béla: Ha a tabellára nézünk, akkor könnyűnek tűnik a meccs, de teljesen ellentétes lesz azzal, mint amit a pillanatnyi állás mutat. Nem udvariaskodásból mondom: egy nagyon jól összerakott csapat a Jászberény, nagyon veszélyesnek tartom őket főleg így, kiegészülve az ötödik légióssal. Az utóbbi időben sokszor megszenvedtünk ellenük, tavaly ki is kaptunk Jászberényben. Kezd beérni a munka, amit elvégeznek. Két nagyon gyors, lendületes, gólra törő amerikai hátvédjük van, kiegészülve Rakiccsal, Horváth Ákossal. Dramicsanin külső-belső négyesként is nagyon jó, mondhatom, hogy a JKSE nagyon veszélyes ellenfél, főleg hazai pályán. Úgy gondolom, az átigazolások és az ismert problémák, sérülések miatt nálunk kicsit akadozik a gépezet, a legutóbbi otthoni meccsen főleg támadójátékban nem tudtuk azt nyújtani, ami megnyugtató képet adott volna rólunk. Nyilván az megnyugtató, hogy sikerült behúzni azt a meccset, ez elfogadható. Több helyen is elmondtam, nem érzem magunkat késznek, dolgozunk rajta. Most már talán tudunk rendesen, folyamatosan kellő létszámban, minőségben edzeni, ami meghozza majd az eredményét. Visszatérve a holnapi meccsre: nagyon sokat kell javulnunk és nagyon a jó arcunkat kell mutatnunk, hogy megszerezzük a győzelmet. Tulajdonképpen teljes kerettel várhatjuk a mérkőzést: Tóth Ádám a kezelései napján kihagy egy edzést, de amikor vállalja a gyakorlást, akkor teljes intenzitással dolgozik. Chris Dunn is bekapcsolódott a munkába, rá is számíthatok.

Kép: bb1.hu