Kaposváron léptek pályára a lányok

2013.12.11, 19:31 Kosárlabda


 

Hétvégén a Tini korcsoport Kaposváron lépett pályára a Komló és Kaposvár vendégeként.

Az U 13-as bajnokság harmadik fordulójában az első meccset nagy fölénnyel nyerték meg a lányok. Első perctől letámadtak és ezzel teljesen összezavarták az ellenfelet. Végeredmény 107-18. Második meccset a hazai csapat ellen játszottuk. Érdekes szituációnak voltunk tanúi hisz ritkán találkozik az ember ilyen fiatal korban sportszerűtlenséggel. 1 hónappal korábban már találkoztunk a csapattal, amikor 20 ponttal vertük meg őket. De sajnos vasárnap nem így történt. Első perctől kezdve a bírók ellenünk fújtak, és az előző meccsen bravúrosan játszó magas emberünket, Puskás Sárának már 3. percben 4 faultot adtak, akit sajnos pihentetni kellett. Sajnos a sportszerűtlenség másban is megmutatkozott, így a lányok összeestek, és sajnos vereséggel végeztünk. Összegezve: A csapat kiemelkedően játszott hétvégén. Nagyon sok szép helyzetük volt, amit érvényesíteni is tudtak. Védekezésükkel különösen megfélemlítették az ellenfeleket. Sokat kell még dolgoznunk, de nagyon jó úton haladnak a lányok.