Jonesy és Raul is nálunk folytatja!

2020.04.01, 11:06 Kosárlabda
Eilingsfeld János és Kis Raul is piros-kék mezben kezdi a 2020/21-es szezont!

Eilingsfeld János rehabilitációját végigkövethettétek a 2019/20-as szezonban, mint tudjátok a magyar válogatott játékosunkat gerincsérvvel műtötték meg, ebből épült fel a mi Jonesynk. A vezetőség egyeztetett a játékossal és az a döntés született, hogy amennyiben az egészségi állapota engedi a 2020/21-es szezont is piros-kék mezben fogja kezdeni, ráadásul opciós szerződése is van a 2021/22-es szezonra is. Jánosnak ez lesz a nyolcadik idénye ASE mezben, a 2018/19-es szezonban 25 mérkőzésen 10.1 pontot, 6 lepattanót és 1.2 gólpasszt átlagolt.

 

"Sajnos nem alakult számomra úgy a szezon, ahogy elterveztem, hiszen először szeptemberben kiderült, hogy olyan szinten ki van szakadva a porckorongom, hogy műtéti beavatkozás szükséges, aminek a rehabilitációjához minimum 6 hónapra volt szükség. Másodszor pedig mire letelt a hat hónap sajnálatos módon lezárták a bajnokságot amivel abszolút egyetértek, hiszen az egészség a legfontosabb!
Ami a rehabilitációt illeti, március első hetében már elkezdhettem futni, ugrani a második héten pedig már a kosárlabda mozgásokat is el lehetett kezdeni és nagyjából mostanra, azaz április első hetére állhattam volna a csapat rendelkezésre. Így, hogy lezárták a bajnokságot tovább tart a rehabilitációm, mivel nincs hova rohanni, ezért az előre eltervezett terhelés fokozatosabban lesz beépítve a programba. Szerencsére mostanra már nagyon jól vagyok, elég kemény volt ez a 6 hónap főleg mentálisan, de a Feleségem (Anita) és Kislányom (Mínea) mindig átlendítettek ezeken a holtpontokon, amit nagyon köszönök nekik! :-)
Örülök, hogy a  következő szezont is az ASE színeiben kezdhetem meg és ezúton is szeretném megköszönni a klubnak, hogy mindvégig mellettem álltak és egy percig sem sietették a visszatérésemet illetve, hogy minden lehetséges módon segítették-segítik a rehabilitációmat. Hatalmas köszönet még Krausz-Tyukos Anett gyógytornásznak akivel még mindig csináljuk a rehabilitációt, illetve Schmidt Bélának aki a kosárlabdában segít!"

Eilingsfeld János

 

Kis Raullal a csonkabajnokság végét követően tárgyalt az ASE, a fiatal játékossal szerződést hosszabbítottunk, így Raul a következő idényt is a Gesztenyés úton fogja megkezdeni. A 23-as mezszámú játékosunk a 2019/20-as szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára, 6-on kezdőként, 15-ön pedig a padról beszállva segítette a csapatot. Ez idő alatt 2.5 pontot, 1.7 lepattanót és 0.4 gólpasszt átlagolt, legjobb mérkőzéét az Alba Fehérvár ellen játszotta az ASE csarnokban, akkor 12 pontot, 2 lepattanót szerzett, illetve egy gólpasszt osztott ki. 

"Először is szeretném megköszönni a bizalmat a klubnak és Bánénak illetve a szurkolóknak akik kijöttek buzdítani minket. Nagyon élvezem az itt létet, szeretem a várost, tényleg csak a kosárlabdázásra kell koncentrálnom. A következő szezon meg egy nagy rejtély mindenki előtt szerintem de mindenképpen egy hasonló vagy jobb szezont szeretnék ha teljesíteni tudnánk."

Kis Attila Raul