Izgalmas végjátékban aratott győzelem

2012.10.16, 15:07 Kosárlabda
Az U12-es csapat a Pest megyei gyerekbajnokságban

 

Hétvégén rajtolt a Pest megyei bajnokság gyerekcsapatainak versengése. Ebben az évben a 2000-ben vagy azután született játékosokkal beneveztünk gyakorló céllal a Pest megyei bajnokságba. Az MKOSZ által kiírt bajnoki rendszerben már serdülő korosztályú csapatnak számítunk, de a Pestmegyei kiírásban gyereknek, mert itt megtartották (szerencsére) a régi korosztályokat. Itt így 5-ös labdával kellett játszani.

Mi rögtön az „A” csoportba kerültünk és az első fordulóban Szigetszentmiklóson két mérkőzést játszottunk. Két ellenfelünk hasonló erősségű volt, mint mi, így küzdelmes mérkőzéseken gyakorolhattunk. Kicsit rövid negyedek voltak (4x8 perc), és sűrűn cserélve, két hatost alakítva játszott mindenki két negyedet egy mérkőzésen.

Az elsőn az Oroszlány ellen izgalmas végjátékban (28. perc 46:46) nyertünk két ponttal. Bár ellenfelünk az első három negyedben többször is vezetett 8-11 ponttal, de az utolsó negyedben Kalmár Viktor tarthatatlan volt (14 pont). Sajnos csapatjáték nem igazán dominált, inkább az egyéni megoldások (Kalmár, Varga, Tarnóy Á.). Egy-egy jó védekezést is láthattunk (Tóth, Jakab), de ebben is sokat kell még javulni. ( Épp erre valók ezek a mérkőzések.) A 18 kihagyott büntető nagyon sok és luxus egy ilyen meccsen.

 

Atomerőmű SE – Oroszlányi SE
55:53
( 12:16, 17:14, 9:16, 17:7 )

 

ASE: Varga 9, Tarnóy Á. 9, Rausch 2,Veisz -, Tóth -,

cs.: Krasznai 2, Kalmár 25,Tarnóy B. 4, Dorogi 4, Stier -, Jakab -, Tarnóy D. -,


 

Rögtön játszottuk a második mérkőzést is, egy rövid 20 perces pihenőt követően. Jól kezdtünk, de aztán a második negyedben mi „ragadtunk be”, pedig látszólag az erősebb hatos játszott. A harmadik negyedre a kezdő hatos is (5+1 csere) csak botorkált a pályán és láthatólag kezdett kijönni rajtuk a fáradság. Végül az utolsó negyed  végére ( 35. perc 36:36 ) összekaptuk magunkat ,újra jobban figyeltünk és három perc javuló védekezéssel nyerni tudtunk. Sajnos ezen a mérkőzésen sem lehettünk elégedettek a csapatjátékkal, Varga Edvin a 24. percben bokasérülést szenvedett és nem játszhatott tovább.

 

Atomerőmű SE – Vagány Nyulak
47:40
( 14:2, 8:11, 8:14, 17:12 )

 

ASE: Varga 12, Tóth 5, Tarnóy Á. 4, Rausch 2, Veisz -,

cs.: Krasznai -, Kalmár 12, Jakab 4, Stier 4, Tarnóy B. 2, Tarnóy D. 2, Dorogi -,

 

Ezzel az „A” csoportban maradtunk és itt játszunk tovább.