Idén először a Szolnok ellen

2013.03.12, 00:00 Kosárlabda


Az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapatának élete alaposan felbolydult a vezetőség hétfői döntését követően. A Gesztenyés útról közös megegyezéssel távozó spanyol Gutierrez Garcia Enriqe utódját még keresik a piros kékek, a bajnokság azonban folytatódik.

Ugyan hétköznap, de nem hétköznapi ellenfél érkezik szerdán a paksi arénába, az ország pillanatnyilag legerősebbnek kikiáltott együttese, a Szolnoki Olaj KK. A piros feketék keretére pillantva elmondható a tétel, minden posztra legalább két egyforma képességű játékos van. Az egyenkénti kiemeléstől ezúttal eltekintenénk, az állomány névsora önmagáért beszél. A rangos sorra azonban szükség volt a Tisza partján, hiszen a Szolnok az idei évben az Adria Ligában pallérozódik, mellette sokáig az EuroChallenge sorozatban is helytállt, emellett a Magyar Kupában is a legjobb négy közé verekedte magát Nenad Ascserics együttese.

A bajnokságban így a két gárda a 12-13-as szezonban még nem mérkőzött egymással, az első összecsapást tehát a középszakasz második fordulójában Pakson rendezik. A végeredményt firtató jóslatok vegyesek, van, aki az edzőváltást követően felszabadult játékot vár a hazaiaktól, van, aki félti a gárdát. A választ szerdán este megkaphatjuk, az Atomerőmű SE- Szolnoki Olaj KK találkozó március 13-án 18 óra 45 perckor kezdődik. A mérkőzést a SportKlub Televízió élőben közvetíti.

 

Korábban egymás ellen:

2012.03.28.

 

Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj
76:82
(13:24, 18:12, 22:18, 23:28)
Atomerőmű Sportcsarnok Paks, 1100 néző
Játékvezetők: Vígh P. dr., Földházi T., Benczur T., Ellenőr: Faidt M.,


ASE: L. Williams 9, N. WILLIAMS 19/6, VOJVODA 16/3, MORGEN 11/3, Tóth Á. 8,
Cserék: Körtélyesi 6, Frost 1, Kovács 6,

Szolnoki Olaj: Fodor 9/6, Mills 9/6, Horváth Á. 6, Nikolov 9, BÁDER 14,
Cserék: TROTTER 23/12, GAY 9/6, Trepák 3/3, Soós -,

 

A Szolnoki Olaj KK kerete:

 

4 Simon Balázs 1980. 02. 19. 187 cm
5 Horváth Ákos 1981. 03. 04. 194 cm 2-3
7 Csaba György 1991. 07. 20. 192 cm 2-3
8 Fodor Márton 1981. 09. 01. 190 cm 1
9 Brandon Gay 1982. 08. 08 203 cm 3-4
10 Luka Markovics 1993. 09. 03. 196 cm 3
11 Tóth Zoltán 1994. 06. 08. 175 cm 1-2
12 Sead Sehovics 1989. 08. 22. 199 cm 2-3
13 Szabó Miklós 1986. 08. 27. 206 cm 5
14 Báder Márton 1980. 11. 23. 212 cm 4-5
15 Trepák Zoltán 1977. 02. 20. 210 cm 4-5
16 Mándoki Tamás 1993. 04. 03. 189 cm 1-2
17 Németh István 1979. 11. 16. 192 cm 2-1
18 Berkics Máté 1995. 05. 21. 195 cm 3
19 Csákvári Csaba 1994. 05. 20. 200 cm 4
22 Ernests Kalve 1987. 04. 04. 200 cm 3-4
23 James Florence 1988. 05. 31. 185 cm 1-2
32 Rashad Bell 1982. 09. 23. 202 cm 4
Vezetőedző: Nenad Ascserics

 

A középszakasz felsőház 2. fordulójának párosítása:

 

Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 03.13. 18:45
Fehérvár - Jászberény
03.16. 18:00
Körmend - Kaposvár 03.17. 18:00