Huszonhat pontos győzelem Körmenden

2013.04.03, 20:32 Kosárlabda


93:67-re győzött az Atomerőmű SE Körmenden a középszakasz felsőházának hétközi fordulójában. A mérkőzést a piros kékek ilyen arányban is megérdemelten nyerték. Schmidt Béla csapata jelenleg három győzelemmel és két vereséggel a tabella harmadik helyén áll.

 

Az alapszakasz utolsó játéknapján könnyedén nyert hazai pályán a Körmend az Atomerőmű SE ellen, így a revans reményében utaztak a piros kék játékosok a vasi arénába. A vendéglátók pihenten várhatták az összecsapást, míg az Atomosok két meccset is játszottak a hétvégi Magyar Kupa Final Four-ban, melyen végül harmadikként zártak. A találkozót a Lami-Véd kezdte jobban, de az ASE hamar fordított és a nyitó szakaszt már tetemes előnnyel zárta. A második 10 perc előtt 10:27 állt a táblán. A következő etapban továbbra is csak kereste önmagát a hazai egylet, de kellett ehhez az is, hogy a Schmidt legények pazarul pattogtassanak. Védekezésben és támadásban is extrát nyújtott a látogató, kintről és a palánk alól is hatékony volt a paksi gárda. A félidőben már 28 pont volt a felek közt.

A fordulás után a különbség nem változott ugyan számottevően, de így is 30 egységnyi differencia mutatkozott. Az Atom kosarasai egyformán jól teljesítettek, míg odaát csak Shaw volt ponterős. A negyedik periódusban már bátran cserélhetett Schmidt Béla, a fiatalok is parkettre kerültek a piros kék katlanban. A Körmend ugyan távolról többször is betalált ekkor, de Körtélyesi vezérletével mindig jött válasz. Így ért véget a találkozó, a rendkívül enerváltan játszó Hencsey csapat fejet hajtott a játék minden elemében jobb paksi gárda előtt.

A végeredmény: Lami-Véd Körmend- Atomerőmű SE 67:93.

A következő fordulóban az Atomerőmű SE a Kaposvári KK együttesét fogadja. A találkozó április 6-án szombaton 18 órakor kezdődik a Gesztenyés úti sportcsarnokban.

 

Lami-Véd Körmend – Atomerőmű SE
67-93
(10-27, 17-28, 15-18, 25-20)
NB1/A csoport, férfi bajnoki, felsőházi középszakasz 5. forduló
Körmend, Városi sportcsarnok, 1400 néző
V.: Kapitány G., Török R., Németh Cs. (Parádi)

 

Körmend: Ruják 12/6, Fodor G. 2, Ferencz 8/6, Austin 11, Shaw 21/9 Cs.: Gerebenár 4, Kutasi 2, Sonyák 3/3,
Farkas 4, Kocsis -, Sömenek -.

ASE: Williams 10/6, Levy 14, Vojvoda 9/3, Kámán 13/9, Tóth Á. 11 Cs.: Idlet 13, Körtélyesi 14/6, Eilingsfeld 2,
Kovács Ák. 5/3, Kerpel-Fronius -, Illés -.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%