Holnap irány Szeged!

2010.12.28, 15:50 Kosárlabda
Brendan Winters

A 2010-2011-es bajnokság nyitómeccsén 86:77-re legyőzte hazai pályán az Atomerőmű SE a Dél- Konstrukt- SZTE- Szedeák együttesét. Szerdán fordított szereposztásban találkoznak újra a felek az Újszegedi Sportcsarnokban. Az októberi összecsapáson még mindkét szakvezető „kereste” csapatát, így a szoros győzelem, illetve a szűk vereség mindkét oldalon „belefért”. A legutóbbi ezüstérmes Atomosok azonban a legutóbbi 8! mérkőzésüket mind megnyerték, így a tabella első helyén állnak, míg a feljutó Szeged 5-8-as mérleggel az „Év meglepetés csapata” lett egy szakhonlap felmérése szerint. Horváth Imre és legényei vitathatatlanul egymásra találtak, míg Fodor Péter és fiai is a vártnál jobban szerepelnek. Az ASE sikerszériája reméljük, nem szakad meg, bár ehhez a bizonyára a vendéglátóknak is lesz egy-két szavuk. Hiszen hazai pályán a Pécset, a Nyíregyházát és a Szombathely együttesét is legyőzték Kiss Zsolték, melyből látszik, senki sem mehet biztosra a szegedi katlanban. Az Atomosok viszont idegenben is szenzációsak, hiszen karácsony előtt a tavalyi bajnok ZTE-t 28 ponttal győzték le. A hazaiaknál a Rubin- McKenzie duóra kell leginkább figyelni, de Vida és Drahos neve is előkelő helyen szerepel a statisztikai mutatókban. A négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztesnél Mészáros Zalán szalagszakadás miatti műtét után lábadozik, a csapatkapitány fél évig biztosan nem kosárlabdázhat. De a csapat elég erős ahhoz, hogy elviselje hiányát és Szegeden is diadalmaskodjon. A Dél- Konstrukt- SZTE- Szedeák- Atomerőmű SE mérkőzés 2010. december 29.-én szerdán 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban csütörtökön 17.30-tól felvételről láthatnak.

 

 

A Dél- Konstrukt- SZTE- Szedeák kerete:

 

SZABAD István 1991. 05. 05. 188 cm  2-3

TANÁCS Attila 1982. 03. 16. 200 cm  4-5

RUBIN Janou 1982. 01. 03. 190 cm  1-2

VIDA Máté 1986. 10. 21. 191 cm  1-2

MOLNÁR Bence 1993. 05. 27. 193 cm  2

10 KISS Zsolt 1979. 04. 05. 192 cm  2-3

11 MOLNÁR Miklós 1985. 09. 07. 193 cm  2

13 NYILAS István 1976. 11. 16. 202 cm  3-4

14 MÉSZÁROS János 1989. 02. 16. 202 cm  5

15 DRAHOS Gábor 1979. 08. 16. 185 cm  1-2

16 DUKIC Nebojsa 1985. 05. 11. 206 cm  4-5

17 SIMÁNDI Árpád 1982. 09. 02. 190 cm  1-2

20 VARGA Dániel 1990. 12. 13. 195 cm  4

21 HÁJER Ádám 1991. 05. 01. 195 cm  2-3

22 MCKENZIE Bryson Bruce 1983. 07. 19. 210 cm  5

 

Vezetőedző: Fodor Péter

 

A 14. forduló párosítása:

 

Factum Sport Debrecen – Zalakerámia ZTE KK                             2010.12.29. 18:00

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Atomerőmű SE 2010.12.29. 18:00

Marso-Vagép NYKK – Albacomp                                                 2010.12.29. 18:00

Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC – T.O.M.Controll-KSE             2010.12.29. 19:00

Kaposvári KK – Falco-SZOVA KC Szombathely                               2011.01.22. 18:00

Pécsi VSK-PANNONPOWER – Szolnoki Olaj KK                               2011.01.21. 18:00

Konecranes-Salgótarjáni KSE – MJUS-Fortress Körmend                  2011.02.09. 18:00


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%