Holnap Albacomp

2011.12.20, 11:06 Kosárlabda


 

Pár nap leforgása alatt a második rangadójára készül az Atomerőmű SE kosárlabda csapata. Völgyi Péter együttese az első akadályt sikerrel vette, a Szolnoki olaj KK ellen idegenben ugyanis nem várt 28 pontos győzelmet aratott. Evés közben jön meg az étvágy, tartja a mondás, mely ez esetben mindenképp helytálló. A piros kékek lendületből húznák be a számukra oly’ fontos diadalt, a székesfehérvári találkozó azonban ismét kőkeménynek ígérkezik. Az Albacomp a legutóbbi kiírásban döntőig menetelt, útjuk során az ASE csapatán is túljutva. A visszavágás is a szemek előtt lebeghet, így az Atomosok bizonyára kettőzött erővel küzdenek majd egymásért. Az ex-paksi tréner Dzunics Branislav vezette kék fehérek 10-1-es mutatója pazar, egyetlen vereségüket Szombathelyen szenvedték el. A vendéglátók keretét csupa kiváló kosaras alkotja, Simon, El-Amin, Keller Ákos, Hollis, és Chism neve önmagáért beszél. De Völgyi Péter bizonyára ismét kifőzi a győztes taktikát, mint ahogy tette azt a Tiszaligetben is. A szurkolókon nem fog múlni, az érdeklődés az élő televíziós közvetítés ellenére is kimagasló. Az Albacomp- Atomerőmű SE összecsapás december 21.-én szerdán 19 órakor kezdődik, mely a SportKlub Televízióban látható. A meccset a Paksi Kistérségi Televízióban csütörtökön 17.30-tól felvételről láthatják.

korábban egymás ellen:

2011.01.29.

 

Albacomp - Atomerőmű SE
92-74
(26-23, 30-18, 19-18, 17-15)
Székesfehérvár, 2500 néző. V.: Pálla, Török, Farkas

 

Albacomp: SIMON 14, HANGA 20, Crocker 12/3, Jones 15, HOLLIS 16/6. Cs: Keller Á. 7, Bódi 5/3, Madár 3/3. Edző: Dzunics Braniszlav

 

Atomerőmű SE: Kovács Á. 4, Pavlík 10/3, HODGES 21/3, Körtélyesi, Winters 4. Cs: SALES 29/3, Farkas A., Morgen 4/3, Tóth P. 2.  Edző: Horváth Imre

Az Albacomp kerete:

4 Simon Balázs 1980.02.19. 187 cm 1
5 Muhammad El Amin 1987.07.25. 196 cm 1-2
6 Keller Ákos 1989.03.28. 205 cm 4-5
7 Hendlein 1986.01.18. 203 cm 4
8 Juhos Levente 1991.06.07. 209 cm 4-5
10 Bódi Ferenc 1977.09.26. 200 cm 3-4
11 Damian Hollis 1988.08.19. 203 cm 3-4
12 Madár András 1991.02.11. 191 cm 1-2
13 Somogyfoki Szabolcs 1992.08.23. 202 cm 3
14 Wayne Chism 1987.06.16. 206 cm 5
15 Supola Zoltán 1988.02.11. 190 cm 1-2
16 Keller Vidor 1990.07.24. 204 cm 4-5
17 Gorzsás Krisztián 1992.03.06. 186 cm 2
18 Dankó Tamás 1993.08.08. 195 cm 3
Vezetőedző: Dzunics Branislav

A 12. forduló párosítása:

Körmend - Szolnok 2011.12.21. 18:00
Jászberény - Kecskemét 2011.12.21. 18:00
Debrecen - ZTE 2011.12.21. 18:00
Albacomp - ASE 2011.12.21. 19:00
NYKK - Sopron 2011.12.21. 19:00
Szeged - PVSK 2011.12.21. 18:00
Kaposvár - Falco 2011.12.21. 18:30

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%